Gedeon napja van. | 2024.03.28

Őrizetbe vették a Maros megyei főtanfelügyelőt egy magyar iskola törvénytelennek vélt létrehozása miatt

2016-11-05 13:39:00

 

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) csütörtök este őrizetbe vette Stefan Somesan Maros megyei főtanfelügyelőt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt 2014-es létrehozása miatt. Az ügyészség ugyanakkor 60 napra hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsolt Józsefet, a gimnázium igazgatóját.

 

    A DNA pénteki közleménye szerint Stefan Somesant hivatali hatalommal való visszaéléssel, és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt József igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítják. 
    A közlemény szerint a főtanfelügyelő 2014-ben anélkül rendelte el a katolikus gimnázium létrehozását, és Tamási Zsolt József igazgatói kinevezését, hogy előzetesen megszerezte volna ehhez a tanügyi minisztérium jóváhagyását. 2015-ben pedig hatáskörét túllépve sorolta az Unirea Főgimnázium magyar tannyelvű osztályait az új oktatási intézménybe, és bocsátotta ki az intézmény számára az ideiglenes működési engedélyt. 
    A DNA szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak a 328 diáknak az érdekeit sértette meg, akik a 2015-2016-os tanévben olyan intézményben tanultak, mely nem rendelkezett hatósági engedéllyel, ezért tanulmányaik törvényesen nem ismerhetők el. 
    A közlemény arról is említést tesz, hogy Maros megye prefektusa 2014-ben a közigazgatási bíróságon támadta meg a római katolikus tanintézet létrehozásáról szóló önkormányzati határozatot, és a marosvásárhelyi táblabíróság 2016 februárjában jogerősen is érvénytelenítette azt.  
    Az első fokon eljáró Maros megyei törvényszék péntek este elutasította a főtanfelügyelő előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi kérést, és 30 napos házi őrizetet rendelt el Stefan Somesan ellen. 
    Az ügyészségi közleménye szerint a hatvan napra hatósági felügyelet alá vont Tamási Zsolt József igazgató a kényszerintézkedés idején nem gyakorolhatja igazgatói teendőit, nem léphet be az iskolába, és nem veheti fel a kapcsolatot az ügyben érintett személyekkel. 
    A román állam hosszas pereskedés után 2004-ben szolgáltatta vissza a római katolikus egyháznak a 20. század elején épített II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épületeit, melyekben az Unirea román és magyar tannyelvű főgimnázium működött. Ugyanabban az évben a Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a marosvásárhelyi katolikus oktatás. Az egyháznak 2014-ig kellett várnia, míg az önkormányzat hozzájárult a Római Katolikus Gimnázium létrehozásához. Az intézmény a 2015-2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyház épületeibe, amelyeket jelenleg az Unirea Főgimnáziummal oszt meg. Egy feljelentés nyomán a DNA egy évvel ezelőtt az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében is vizsgálatot indított.