Emma napja van. | 2024.04.19

Fölszállott a páva - Pénteken az első élő elődöntővel folytatódik a tehetségkutató

2016-11-03 17:03:00

Az első élő elődöntővel folytatódik pénteken a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor, amelyben idén is a gyerekeké a főszerep.

    A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki. A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.
    Scrob Andrea felelős szerkesztő az MTI-nek elmondta: minden adásban kategóriánként három induló, így összesen 12 produkció lép színpadra. A kategóriák legjobbjai mellett két "szabadkártyát is kioszt a zsűri", tehát a döntőbe hat produkció kerül.
    Hozzátette: a pénteki adásban a biatorbágyi Barackvirág Gyermektánccsoport, a Jászfényszarui Gyereknéptánc Együttes és a mérai Cifra Néptánccsoport mutatja be hazai táncait. Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriáját az encsi Kis Sulyom Énekegyüttes, az úrhidai Marton Bendegúz és az Üllésről érkező Erdélyi Luca képviseli. Táncos szólisták és táncospárok kategóriában a dozmati Molnár Bence, a budapesti Farkas Hajnalka-Csákvári Bálint kettős és a laskodi Tomócsik Milán áll színpadra. A délvidéki Újvidéket képviselő Ivánovics Viktor tamburázik, a nyíregyházi Tölgyfa Gábor citerázik, a pásztói Szécsényi testvérek hegedű-brácsa felállásban lépnek a közönség elé.
    Minden adást meghívott produkciók színesítik, így pénteken Sánta Gergő és Sánta Bíró Anna, Kaszai Lili és Fundák Kristóf, Berecz István és Bures Réka, valamint a Székely Levente és Papp István Gázsa vezette erdélyi zenészekből álló zenekar szerepel.
    Scrob Andrea kiemelte: az élő adásokat sok gyerek a felkészítő tábor óta várja, hiszen ebben a táborban sokkal inkább lelkileg készültek fel, sok barátság született, nem ellenfélként tekintenek egymásra a résztvevők. "Alig várják, hogy találkozzanak, a versenyszellem a barátságok mögé szorul" - hangsúlyozta.
    Novák Péter, a tehetségkutató egyik műsorvezetője úgy vélekedett: az idei mezőny hasonlóan izgalmas az előzőhöz és ez az egyedülálló gyermektánchálózat, az abban dolgozó koreográfus nemzedékek elévülhetetlen érdeme. Minden különösebb forrás nélkül, a szülők és tanulók lelkesedéséből, elenyésző támogatásokból tartják fenn magukat a műhelyek, mégis magas színvonalon virágzik a néptáncos, népzenei kultúra országszerte. Talán a televíziós sorozat a döntéshozók figyelmét is felhívja e nem mindennapi jelenségre, hogy ez valóban hungarikum - mutatott rá.
    Véleménye szerint mindenkiben ott marad a gyerek, s talán ez a legszebb az egészben. "Ráadásul fertőző, az egész stáb a feje tetejére áll és jóleső infantilizmus jellemzi a színfalak mögötti életünket. Miután ez minden korosztály jellemzője, valahol errefelé keresgélném az örök élet titkát" - hangsúlyozta Novák Péter.
    Kiemelte: bár a jelen követhetetlen változásokon megy keresztül, bizonyos attitűdök állandóak. Az önkifejezés vágya életkori sajátosság és erre bőven nyílik lehetőség a folklór területein, amely ugyanakkor közösségi műfaj is, az egyéni-együttes szocializáció példás terepe.
    Úgy fogalmazott, hogy a szélsőségektől - diszkriminációtól, szegregációtól - mentes értékrend az alapja egy normális felnőtt társadalomnak. "Márpedig ha valamiről tanúskodik a Kárpát-medence egyedülállóan változatos népművészete, az bizony a békés egymásra utaltság évszázadai, hovatartozástól függetlenül. Ez ösztönösen fogalmazódik meg a fiatalokban, sokunkat szembesítve hiányosságainkkal" - fogalmazott Novák Péter, aki Morvai Noémivel vezeti a Fölszállott a páva élő adásait péntek esténként a Duna televízióban.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó