Tivadar napja van. | 2024.04.20

Több mint száz pályázatot nyújtottak be praxisvásárlásra

2016-10-26 10:30:00

Az idei évre meghirdetett letelepedési és praxisvásárlási pályázatokra 112 pályázatot nyújtottak be az október 15-i határidőig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága szerdán az MTI-vel.

    A közlemény szerint a kérelmeket a beérkezés sorrendjében folyamatosan, de legkésőbb a benyújtást követő 60 napon belül bírálják el. A szerződéskötés folyamatos, a támogatás kifizetése egy összegben történik meg a legkésőbb december 20-áig.
    Emlékeztettek arra, az alapellátási rendszer hatékonyságának növelése, illetve az alapellátás magas színvonalú működtetése során a kormányzat kiemelten fontosnak tartja a betöltetlen háziorvosi praxisok számának csökkentését. Ennek érdekében több intézkedést vezettek be, köztük a háziorvosi letelepedési és praxisjogvásárlási pályázatokat.
    Az idén is olyan orvosok pályázhattak, akik képesítésük alapján önálló háziorvosi tevékenységet végezhetnek. A betöltendő háziorvosi szolgálatoknak legalább egy éven keresztül betöltetlennek kellett lenniük és ellátandó lakosságszámuknak meg kellett haladni az ezret, illetve gyermekszolgálat esetén az ötszázat. 
    Az elnyerhető támogatási összeg nettó 6 és 10 millió forint között alakult. A tavalyi évhez hasonlóan idén is 500 millió forint áll rendelkezésre a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok betöltésére - olvasható a közleményben.
    Emellett a kormány az idén is 250 millió forintot biztosít praxisjogvásárlási program keretében azoknak a háziorvosoknak, akik praxisjogot szeretnének venni. A pályázat elbírálása során továbbra is előnyt élveznek azok a háziorvosok, akik nyugdíjas korú kollégájuktól vásárolnak praxisjogot. A 250 millió forintos keretösszegből az egy háziorvos által elnyerhető támogatás összege maximum 4 millió forint lehet.
    A nyertes pályázóknak mindkét pályázat esetében vállalniuk kell, hogy az adott háziorvosi szolgálatban legalább 4 éven keresztül önálló orvosi tevékenységet végeznek.
    Az először 2014-ben meghirdetett háziorvosi letelepedési pályázat keretében az állam az Országos Egészségbiztosítási Pénztáron (OEP) keresztül két év alatt összesen 703 millió forint támogatást fizetett ki, amelynek eredményeképpen 63, korábban betöltetlen háziorvosi szolgálatot sikerült betölteni. 
    A praxisjogvásárlási támogatásra összesen 181 millió forintot fordítottak, ennek köszönhetően 39 praxis talált gazdára.
    Az "Egészséges Magyarország 2014-2020" egészségügyi ágazati stratégia egyik kiemelt eleme az alapellátás megerősítése, hiszen az egészségügyi rendszer fenntarthatósága elképzelhetetlen stabil alapellátás nélkül. Éppen ezért a kormány 2009-hez képest 2016-ban már 50 százalékkal több pénzt biztosított ennek a területnek a támogatására - emlékeztetett az egészségügyért felelős államtitkárság.