Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fegyvereket, lőszereket és robbanóanyagot is rejtegetett egy soproni férfi

2016-10-23 13:10:00
Egy hónapra előzetes letartóztatásba került egy soproni férfi, akinek a tartózkodási és a lakóhelyén is lőfegyvereket és robbanóanyagot talált a rendőrség - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség vasárnap az MTI-t. A rendőrség még csütörtökön jelent meg a gyanúsított sopronkövesdi házánál, ahol előzetes információik alapján engedély nélkül tartott lőfegyvereket kerestek. A házkutatás során puskákat, pisztolyokat és lőszereket találtak a nyomozók. Továbbá kiderült, hogy a 44 éves férfi másik, soproni ingatlanjában is találhatók engedély nélkül tartott fegyverek és lőszerek. A két helyszínen csaknem négyszáz lőszert, hat pisztolyt és feltehetően II. világháborús puskákat, géppuskát, géppisztolyt, kézigránátot, robbanóanyagot és robbanószert foglaltak le - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanúsítottat előállították és kihallgatták. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, azt mondta, hogy a lőfegyverek és lőszerek nagy részét elhunyt édesapjától örökölte, illetve maga is vásárolt hatástalanított fegyvereket. Ezeket gyűjtötte, bevallása szerint nem akart bűncselekményt elkövetni velük. A rendőrség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntette, valamint közveszélyokozás bűntett előkészülete miatt indított eljárást a soproni férfi ellen. Az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, a vádhatóság szerint ugyanis fennáll az eljárás megnehezítésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye. A végzés nem jogerős. A lefoglalt fegyvereket és lőszereket szakértők bevonásával vizsgálják.