Rudolf napja van. | 2024.04.17

Balog Zoltán: közös örökség köti össze a magyarokat és a svájciakat

2016-10-22 11:13:00

 Közös európai örökség és a szabadság meghatározó szerepe köti össze a magyarokat és a svájciakat - hangoztatta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek nyilatkozva, miután Zürichben beszédet mondott az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségen.

    A tárcavezető elmondta: több száz emlékező előtt arról a közös szellemi, lelki, kulturális alapról beszélt, amely 1956-ban összekötötte Magyarországot és Svájcot, s ez a történelmi távlat mellett ma is megvan. Ez tette lehetővé, hogy a magyarok beilleszkedjenek Svájcban - értékelt, kiemelve: a svájcivá válás és egyben magyarnak maradás valódi sikertörténet.
    Mindez csak a szabadságban érvényesülhet, ez köti össze a két nemzetet - jegyezte meg Balog Zoltán.
    A miniszter a hatvan évvel ezelőtti és a mai migráció közötti különbséget magyarázva kifejtette: a közös európai kulturális, szellemi történelmi örökségben osztozók egymást gazdagítják együttélésükkel, ma pedig egy másik világ van, akik Európába jönnek, azok egy olyan távoli idegen kultúrából teszik, hogy befogadásukkal megváltozna a kontinens történelmi, kulturális arculata.
    Az emlékünnepség - amelyen beszédet mondott Christoph Blocher, a Szövetségi Tanács volt tagja is - a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásával ért véget, amelyet Vásáry Tamás vezényelt és működött közre zongorán.
    Balog Zoltán ezt követően svájci magyar egyesületek vezetőivel is találkozott, méltatva az intenzív egyházi és kulturális egyesületi életet.