Emma napja van. | 2024.04.19

Balog Zoltán: a magyaroknak fontos az önrendelkezés joga

2016-10-22 08:59:00

 A magyarok tudják mit jelent, ha mások döntenek a sorsukról, ezért elengedhetetlen számukra, hogy saját kezükbe vegyék és maguk irányítsák az életüket, fontos számukra az önrendelkezés joga - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a svájci közszolgálati SRF rádiónak adott interjújában pénteken.

    Balog Zoltán hangsúlyozta: Magyarország nem ért egyet a Brüsszel által meghatározott kötelező elosztási kvótával, azonban ellátja az országba legálisan érkezőket. Hozzátette: Magyarország nem fogadja be gazdasági migránsokat, csak a politikai menekülteket, akik nem biztonságos harmadik országból érkeznek.
    A miniszter kijelentette, hogy Magyarország az önrendelkezés jogának megfelelően szeretné eldönteni, hogy kikkel akar együtt élni. A magyar álláspont szerint a jelenlegi migrációs helyzet nem oldható meg pusztán az emberek befogadásával, hanem meg kell vizsgálni a helyi konfliktus kialakulásának okait is - mondta.
    Arról is beszélt, hogy egy állam feladata, hogy védje és biztosítsa a határait.
    Emlékeztetett: Magyarország számos segélyprogramban vesz részt, segítséget nyújt Ukrajnában, egy észak-iraki kórház felépítésében vesz részt, és a kormány a romák integrációján is dolgozik.
    Leszögezte: Magyarország nem akarja, hogy olyan radikálisan megváltozzon a mindennapi élet, mint az Franciaországban vagy Németországban történt.
    Úgy vélte, hogy Európa azáltal is erős lehet, ha a tagállamok erősek. Mind mondta: Magyarország nem akarja elhagyni az Európai Uniót (EU), de meg akarja változtatni azt.
    Az a kérdés, hogy miképpen lehet cselekvőképesebbé és erősebbé tenni az EU-t, amely egyre gyengébb lesz egyrészt a migráció, másrészt az Oroszország és az Egyesült Államok közötti konfliktus miatt - szögezte le.
    Az 1956-os történelemfeldolgozással kapcsolatban arról beszélt, hogy korábban hazudtak a történelemről és elhallgatták azt, ma már inkább az érdektelenség a jellemző. Mint mondta: a mai generáció nem látja, hogy az 1956-os események nélkül nem jött volna létre a jogrend, a jogállamiság és a szabadság. Emiatt igyekeznek megszólítani a forradalmi eseményekben résztvevőket, hogy személyes élményként elmeséljék a fiataloknak az átélteket.
    A miniszter egyúttal köszönetet mondott Svájcnak, hogy 1956 eseményeit követően mintegy 14 ezer menekülő magyart fogadott be.