Emma napja van. | 2024.04.19

Jövő októberig megkapják az elmaradt cafeteria-juttatásukat az egri kórház dolgozói

2016-10-21 14:58:00

 Az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet 1201 jogosult dolgozója két ütemben jövő októberig megkapja az elmaradt cafeteria-juttatást, összesen csaknem 300 millió forintot, amit a kórház saját erőből teremt elő - erősítették meg pénteken az érintettek a múlt csütörtökön aláírt kollektív megállapodást.

    A pénteki jóváhagyó aláírást követő sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt, Eger és térsége fideszes országgyűlési képviselője, miniszteri biztos kijelentette: a cafeteria visszatartása súlyos hiba volt, a jog a dolgozóknak adott igazat, így ami pénz jár az embereknek, azt oda kell nekik adni. Szavai szerint az eset egyértelmű példázata annak, hogy mindig szükség van tárgyalásra, párbeszédre, és tudni kell kompromisszumokat kötni.
    Németh László, a kórházat fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója felidézte, igen messziről indultak a tárgyalások, de sikerült elérni, hogy minden fél lássa a célt: azt, hogy minden jogosult dolgozó megkapja a neki járó juttatást, miközben a kórház is működőképes maradjon.
    Emlékeztetett: ha per indult volna, az nem a dolgozók és az állam, vagy a dolgozók és a fenntartó között zajlott volna le, hanem a dolgozók és a kórház között. Szükség volt a közös megoldásra, hiszen gyógyulni, gyógyítani csak nyugodt körülmények között lehet - mondta.
    Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke azt mondta, köszönet elsősorban annak az öt dolgozónak jár, aki végigvitte és meg is nyerte a cafeteria-ügyben indított próbapert, illetve az őket segítő Egri Ápolási Szakszervezetnek.
    Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ-EDDSZ) elnöke - aki telefonon jelentkezett be a sajtótájékoztatóra - azt emelte ki, hogy az Egerben megszületett kollektív megállapodás "kicsiben példája" az EDDSZ által az egészségügyi ágazatban dolgozók kiszámítható bérfejlesztése érdekében a kormánnyal megkötött egyezségnek.
    Kovács-Csatlósné Pálos Rita, az Egri Ápolási Szakszervezet elnöke szerint az egyezséggel "kézzelfoghatóan megteremtődik a munkabéke".
    Vácity József, az egri kórház megbízott főigazgatója úgy fogalmazott, a kollektív megállapodás bekerül a kórház törzsdokumentumai közé, és törli az utolsó fekete foltot is, amit "a meggondolatlan privatizáció piszkított rá az intézményre".
    Kifejtette: az összesen 24,5 havi cafeteria-juttatás felét az idén, a másik felét jövő októberig fizetik ki a jogosult 1201 dolgozónak. Feltétel, hogy az érintett dolgozó nem állhat perben a kórházzal.
    Hozzátette, a megállapodás extra terhet jelent az intézménynek, de "ez az a kategória, ami minden pénzt megér".
    Az igazgató ugyanakkor kitért arra: nehezményezi Székely Tamás korábbi, a megállapodás múlt heti aláírását követő nyilatkozatát. Azt mondta, szó sincs arról, hogy a szakszervezet "legyűrte volna" az államot és a kórházat. Egy konstruktív tárgyalást lezáró kollektív megállapodás született, amelynek létrejöttét a politikai, az egészségpolitikai felső vezetés és a kórház vezetőinek akarata segítette - húzta alá.
    A cafeteria-ügyet lezáró kollektív megállapodást múlt csütörtökön a kórház megbízott igazgatója, az Egri Ápolási Szakszervezet és az EDDSZ vezetője írta alá, a pénteki jóváhagyó aláíráson pedig Nyitrai Zsolt, Németh László és Székely Tamás látta el névjegyével a dokumentumot.
    Az MTI kérdésére Vácity József közölte: a cafeteria kifizetésére szükséges mintegy 300 millió forintot a kórház saját erőből teremti elő. 
    Székely Tamás arra a kérdésre, hogy miért "olvadt le" a szakszervezet által korábban folyamatosan kommunikált 1500 dolgozó és mintegy félmilliárd forint, azt mondta, hogy a mihamarabbi megállapodás érdekében ez volt a legjobb kompromisszum. Alkudozniuk kellett a jogosulti kör és a kifizetendő cafeteria-juttatás mértékéről is.
    A 2013-ban indult cafeteria-per több jogi fórumot is megjárt, míg a korábbi döntésekkel egybehangzóan idén januárban a Kúria is a dolgozók javára döntött: ki kell fizetni a visszatartott juttatást. A kórház az öt pernyertesnek át is utalta az összeget, a többieknek azonban akkor még nem.
    Az érdekvédelmi szervezetek szerint a cafeteria visszatartása azért is méltánytalan volt az egri kórház dolgozóival szemben, mert 2010-ben a szakszervezet ezt a pluszt tudta kiharcolni az egyéb pótlékok és juttatások helyébe, amelyeket a munkáltató akkoriban vont meg.