Emma napja van. | 2024.04.19

Médiacentrum alakult Debrecenben

2016-10-20 15:21:44

 

A debreceni önkormányzat médiacégeinek átszervezésével médiacentrum alakult a városban: a helyi televízió, az önkormányzati rádió és internetes portál, illetve az írott sajtó és a filmeket készítő médiaműhely együttműködésével a hatékonyságot is szeretnék növelni - közölte a város polgármestere csütörtökön a helyi tévé stúdiójában tartott tájékoztatón.

 

    Papp László (Fidesz-KDNP) kiemelte: a határon túli terültekre is kiterjedően régióvezetői szerepre törekvő Debrecen az utóbbi években sokat változott.
    E változás újabb lépése a Médiacentrum Debrecen létrejötte, amely a jövőben meghatározó lesz a regionális hírszolgáltatásban - fűzte hozzá.
    Szabó József, a centrum ügyvezetője elmondta: a 280 millió forintos költségvetésből gazdálkodó médiacentrum 70 dolgozót foglalkoztat.     Költségvetéséből 60 millió forint az önkormányzati megrendelés, a többit saját bevételként, főként reklámokból teremtik elő.
    Vida Gyula főszerkesztő tájékoztatása szerint már megkezdődött az új virtuális stúdió tesztelése, a nézők decembertől láthatják a változásokat.
    A fejlesztési tervek között szerepel egy új, HD-technológiás közvetítő kocsi beszerzése is - jelezte.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó