Emma napja van. | 2024.04.19

Aranyérmet nyertek a fiatal magyar artisták Wiesbadenben

2016-10-16 15:05:00

 

Az aranyérem mellett a közönség díját is elnyerték a Baross Imre Artistaképző növendékei a hétvégi wiesbadeni XXV. Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon - tájékoztatta az MTI-t vasárnap a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) sajtószóvivője.

 

    A High5 elnevezésű formáció Men In Black című, gumiasztalon előadott programja a 18-25 évesek kategóriájában végzett az első helyen. 
    "Munkátokkal, személyiségetekkel, kitartásotokkal példát mutattok kortársaitoknak, immár nemcsak az Artistaképzőben, de országos léptekben is" - gratulált Fekete Péter miniszteri biztos, cirkuszigazgató a zsűri döntését követően a győzteseknek és felkészítő tanáraiknak.
    A győzteseket, a High5 fiatal artistáit: Lukácsi Petrát, Terebesi Tamás Dominikot, Fülemen Tamás Alexet, Kardos Leventét és Bényei Marcellt október 20-án köszöntik a Fővárosi Nagycirkuszban. A rendezvényen a cirkuszszerető közönség mellett a Baross Imre Artistaképző oktatói, növendékei, a cirkusz munkatársai és fellépő művészei is fogadják a Wiesbadenből hazatért művészeket. 
    A XXV. Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválra jelentkező 140 produkcióból 24 bemutatását támogatta a zsűri. Az előadásokat két mezőnyben, a 17 éven aluliak és a 18-25 év közöttiek mezőnyében értékelték. 
    A fesztiválon induló egyetlen magyar csapat, a High25 a 18-25 év közötti kategória aranyérmén kívül a közönségdíjat is elnyerte.
    A negyedszázada megrendezett fesztiválon már korábban is akadtak magyar díjazottak, mint Zsilák Viktória, a Rippel Testvérek vagy a Cap Crew duó, de ez volt az első alkalom, hogy a fiatal artisták sikert sikerre halmoztak - ismertette a közlemény.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó