Gedeon napja van. | 2024.03.28

A folyamatos szűrés eredménye: nem volt ittas okozó

2016-10-14 16:45:00
Az úgynevezett „finn-módszert” alkalmazta a rendőrség Ózdon, az ellenőrzés ideje alatt elvégzett 1324 alkoholszonda méréséből mindössze kettő volt pozitív.

A finn-módszer lényege, hogy a megfelelően előkészített, kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő ellenőrzése megtörténik és csak a járművezető esetleges alkoholfogyasztásának mértékére korlátozódik. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, s velük szemben eljárás indul. Az Ózdi Rendőrkapitányság a 2016. október 7-én végrehajtott közúti ellenőrzés eredményeként kiszűrt két sofőrrel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folyamatosak a közúti ellenőrzések, ahol a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak az ittas sofőrök kiszűrésére. A megye útjain 2016. október 3-a és 9-e között 73 közúti közlekedési baleset történt, az okozók között pedig egy sofőr sem volt ittas. Az adott időszak alatt a járőrök összesen 28 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.

Ebből 14 járművezetővel szemben indult büntetőeljárás, akiknél a rendőrök a helyszínen azonnal bevonták a jogosítványukat, illetve 14 sofőrrel szemben indult közigazgatási hatósági eljárás. Többször is hangsúlyozni kell, hogy az ittas járművezetők kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

A főkapitányságnak éppen ezért elsődleges feladatai közé tartozik a közlekedésrendészeti feladatok maradéktalan ellátása mellett a közlekedés biztonságának megteremtése és további javítása. A közúti közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a prevenciós célokat szolgáló közúti ellenőrzések végrehajtására. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!