Auguszta napja van. | 2024.03.29

Megállapodás született az egri kórház dolgozóinak járó cafeteria kifizetéséről

2016-10-14 14:56:00

 Három évre visszamenőleg 24 és fél havi cafeteriához, dolgozónként összesen kéthavi bérnek megfelelő összeghez jutnak hozzá az állami fenntartású egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet alkalmazottjai a csütörtök este Egerben született megállapodás értelmében - tájékoztatta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke pénteken az MTI-t.

    Székely Tamás közleményében felidézte: az érdekvédelmi szervezetek kezdetben öt munkavállaló nevében perelték a kórházat. A több jogi fórumot megjárt ügyben a korábbi döntésekkel egybehangzóan idén januárban a Kúria is a dolgozók javára döntött: ki kell fizetni a visszatartott juttatást. A kórház az öt pernyertesnek át is utalta az összeget, a többi csaknem 1495 dolgozó esetében viszont vitatta a jogosságot.
    Miután azonban 700 dolgozó nevében újabb pert készült indítani a szakszervezet, a kórház fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) tárgyalni kezdett az elmaradt juttatás mértékéről, amely ekkorra már összesen csaknem félmilliárd forintra rúgott.
    A szakszervezeti vezető közlése szerint a fenntartó összesen 6 és fél havi béren kívüli juttatást akart elismerni, amelyet át is utalták minden dolgozónak. A további tárgyalásoknak köszönhetően a csütörtöki megállapodás értelmében az intézmény újabb 18 havi cafeteria kifizetésére vállalt kötelezettséget. Kilenc hónapra szóló juttatást még az év végig, a másik kilencet pedig 2017. január 1-je és október 31-e között fogja kiegyenlíteni az intézmény.
    Az ÁEEK pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elmaradt cafeteria kifizetéséről rendelkező kollektív megállapodást a kórház, az Egri Ápolási Szakszervezet, az MASZSZ, valamint a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete írta alá.