Andrea napja van. | 2024.04.18

a K&H gyógyvarázs lett az év legnagyobb társadalmi hatású programja

2016-10-13 19:29:27

Budapest, október 13. – A K&H gyógyvarázs program az elmúlt 13 évben a gyermekegészségügy számára nyújtott folyamatos támogatás és a társadalom széles körének bevonása elismeréseként elnyerte a Magyar Adományozói Fórum által megítélt Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program első helyezését. A program emellett Az Év Társadalmi Befektetési Programja, a Legsikeresebb Partneri Együttműködés és a Leginnovatívabb Támogatói Program kategóriákban is díjat, illetve elismeréseket kapott.

A K&H vezető pénzintézetként fontos feladatának tekinti, hogy ügyfelei okos döntéseinek elősegítésén túl aktív társadalmi szerepet is vállaljon, főként négy területen, amelyek a vállalkozásösztönzés, a pénzügyi oktatás, a környezetvédelem és az egészség. Ez utóbbi ernyője alatt a gyermekegészségügy kiemelt figyelmet kap, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a jelen és a jövő társadalma teljesebb életet élhessen. „Társadalmi felelősségvállalási stratégiánk kialakításakor, több mint 10 évvel ezelőtt, egy kutatást végeztünk, ami azt mutatta, hogy az emberek az európai átlaghoz képest nehezebb helyzetben lévő magyar gyermekegészségügy fejlesztését tartják a legfontosabbnak. Ez alapján egy olyan komplex programot kívántunk létrehozni, amely amellett, hogy hosszú távon segítséget nyújt a gyermekegészségügyi intézményeknek, országszerte megmozgatja az önkéntes, segítségnyújtásra kész embereket, és munkatársainkat is büszkeséggel tölti el” - mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója a díj átvételekor.

A Magyar Adományozói Fórum által megítélt Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program első díját elnyerő K&H gyógyvarázs program 2004-ben indult, és kezdetben egy országos műszerbeszerzési pályázatot foglalt magába, amelynek célja, hogy a magyar kórházakat és mentőállomásokat korszerű eszközökkel lássa el, így könnyítve meg a kis betegek kórházi létét és egyben az egészségügyi dolgozók munkáját is. Az elmúlt 13 év alatt eddig 336 intézmény gazdagodott összesen 577 millió forint értékű orvosi berendezéssel és műszerrel. Az elnyert műszerekkel - amelyek sok helyen 30 éves gépek helyére érkeztek - évente körülbelül 800 ezer gyerek gyógyulhat gyorsabb, hatékonyabb eszközökkel.

Azt gondoljuk, hogy a gyerekek testi gyógyulása mellett a lelki épségükre is figyelmet kell fordítani, ezért 2013-ban kiegészítettük programunkat a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programelemmel. Ennek keretében jelenleg már az ország 49 kórházában olvashatnak, illetve a K&H online mesetárba feltöltött videón keresztül 40 kórházba küldhetnek mesét azok az önkéntes „K&H mesedoktorok”, akik egy-egy vidám történettel szeretnének segíteni abban, hogy a kórházban töltött idő gyorsabban és vidámabban teljen a gyermekek számára. Eddig több mint 41 ezer önkéntes regisztrált, és közel 12000 meseolvasás valósult meg, míg a közel félezer mesevideót eddig több mint 50.000 alkalommal nézték meg a kis betegek” – mondta el Horváth Magyary Nóra.

A K&H gyógyvarázs sokszínűségét és széleskörű társadalmi hatását az évek alatt fokozatosan erősítette, hogy minden évben újabb és újabb elemmel bővül a program, a támogatandó intézmények, az önkéntesek, saját dolgozóink és a közreműködő cégek egyre szélesebb körének bevonásával. Műszerbeszerzéseinket rendszeresen segítik dolgozóink, akik karácsonyi vacsorájuk összegével és SZJA 1%-ukkal is támogathatják a programot. Ügyfeleink is tudnak róla, hogy Mastercard vásárlásaik után a Bank elkülönít egy összeget, amit műszertámogatásra fordít. A mesedoktorok programba az egész társadalom önkéntesen bekapcsolódhat, kollégáinkkal az élen. A jótékonyságra nyitott hírességek sokszor maguk veszik fel a K&H-val a kapcsolatot, hogy csatlakozhassanak a programhoz. Büszkén mondhatom, hogy a mesedoktorok közel 20%-a ráadásul visszatérő meseolvasó, akik - visszajelzéseik alapján - rengeteg pozitív élménnyel gazdagodnak, és a társadalmi problémákra is érzékenyebbé váltak” - hangsúlyozta ki Horváth Magyary Nóra.

Az év legnagyobb hatást elérő támogatói programja első helyezése mellett a K&H gyógyvarázs megkapta a Magyar Adományozói Fórum Az Év Társadalmi Befektetési Programja kategória 2. helyezését, illetve a Legsikeresebb Partneri Együttműködés és a Leginnovatívabb Támogatói Program kategóriában is elismerést kapott.

 

 

 

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 884 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

 

Főbb adataink:

K&H Bank

2016. második negyedév:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 242 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 610 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 23 milliárd forint

 

K&H Biztosító

2016. második negyedév:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,18 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 159,3 milliárd forint

biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,43 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány