Emma napja van. | 2024.04.19

Fidesz: Gyurcsány a kényszerbetelepítésért folytat diplomáciai kampányt

2016-10-12 17:45:59

 

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc a kényszerbetelepítés mellett folytat diplomáciai kampányt.

 

    A kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán uniós diplomatákkal találkozott, akikkel egyebek között a kvótareferendumról és a tervezett alaptörvény-módosításról beszélt.
    A Fidesz közleménye úgy fogalmaz: ahogy a kényszerbetelepítést erőltető Brüsszel, úgy Gyurcsány Ferenc is elveszítette kapcsolatát a választókkal. A DK elnöke a kényszerbetelepítés mellett folytat diplomáciai kampányt, miután a népszavazáson a magyarok egyértelművé tették, hogy nem akarnak kényszerbetelepítést - teszik hozzá. 3 millió 362 ezer ember mondott nemet a brüsszeli betelepítésre, több ez, mint bármilyen párt szavazóbázisa a rendszerváltozás óta eltelt negyedszázadban - hangsúlyozzák. Egyúttal kiemelték, hogy 98 százalék utasította el a kényszerbetelepítést, "ekkora egység Magyarországért a rendszerváltás óta még egyetlen népszavazáson se jött létre".
    A kormánypárt azt írta, hogy a népszavazáson a kényszerbetelepítés és a brüsszeli bevándorláspolitika szenvedett vereséget. A magyar emberek nem a migránsok ellen, hanem Magyarországért, és nem is az Európai Unió ellen, hanem Európáért álltak ki - szögezték le. Gyurcsány Ferenc azonban a magyar emberek akaratával szembemenve mindenáron végre akarja hajtani a brüsszeli betelepítési kvótát, "Brüsszel kiszolgálásában már odáig ment", hogy a nemzeti parlamentet is elhagyta - írták.
    Gyurcsány Ferenc a Magyarországra akkreditált uniós diplomatákkal való találkozója után azt nyilatkozta, hogy értelmezésük szerint Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz kettős vereséget szenvedett az október eleji népszavazáson.