Emma napja van. | 2024.04.19

Dömötör: az MSZP és az LMP pártpolitikai szempontoknak rendeli alá a kvóták ügyét

2016-10-12 07:45:50

 

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára sajnálja, "hogy a baloldal nem vett részt az alaptörvény-módosítással kapcsolatos keddi egyeztetésen". Dömötör Csaba azt MTI-nek szerdán azt mondta: ezt azt jelenti, hogy az MSZP és az LMP továbbra is pártpolitikai szempontoknak rendeli alá a brüsszeli bevándorlási kvóták ügyét. 

 

    Az államtitkár úgy véli, ezzel szembemennek a népszavazás "egyértelmű eredményével". Október 2-án létrejött egy új nemzeti egység Magyarországért, azok közössége ez, akik szerint nem lehet a magyarok megkerülésével döntéseket hozni olyan fajsúlyos ügyekben, mint a bevándorlás - hangsúlyozta. 
    Dömötör Csaba hozzátette: a népszavazás eredménye mindenkit kötelez. A kormány ezért kezdeményezte az alaptörvény módosítását, amely alapján a jövőben tilos lenne a csoportos betelepítés Magyarországra. "Fontosnak tartjuk, hogy minden parlamenti párt figyelembe vegye a népszavazás 98 százalékos többségét, és ennek alapján alakítsa ki álláspontját" - tette hozzá.
    "Aki elvitatja a brüsszeli kvótacsomag kockázatait, annak javasoljuk, hogy olvassa el az Európai Parlament keddi meghallgatásáról szóló híreket. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a brüsszeli baloldali képviselők továbbra is a kényszerbetelepítésben látják a megoldást, miközben teret engednének a további bevándorlásnak" - jelentette ki a parlamenti államtitkár. Hozzátette: ezt erősítik az Európai Bizottság elmúlt napokban tett nyilatkozatai, amelyek alapján egyértelmű, hogy nem fogják visszavonni a kvótákra vonatkozó döntést, ezért van szükség az alaptörvény módosítására.
    Az alaptörvény módosításáról szóló, keddre összehívott, ötpártira tervezett tárgyaláson az MSZP és az LMP képviselői nem vettek részt.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó