Gedeon napja van. | 2024.03.28

Duplán jubilálnak a kazincbarcikai önkéntesek

2016-10-10 06:18:46

Hétfőn immáron tizenötödik alkalommal indul útjára az Önkéntesek Hete rendezvénysorozat a színes városban.


A Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma (KEF) által vezetett barcikai civilek 2001-ben csatlakoztak az Önkéntesek Nemzetközi Éve rendezvénysorozat országos programjaihoz. A tizenöt évvel ezelőtti első sikeres rendezvénysorozatot azóta minden esztendőben újabb és újabb követi, függetlenül attól, hogy országos vagy nemzetközi szinten szerveznek-e külön programokat. Idén maga a gesztor szervezet is fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli, innen tehát a dupla jubileum.


Dienes Mária, a KEF elnöke a jubileumi eseménysorozat kapcsán elmondta: az ENSZ a 2001-es esztendőt az Önkéntesek Évének nyilvánította, hogy ily módon irányítsa rá a közvélemény figyelmét arra az emberi, társadalmi és nem utolsó sorban gazdasági szempontból fontos tevékenységre, melyet az önkéntesek végeznek szerte a világon. Ehhez a kezdeményezéshez 2001-ben 123 ország mellett Magyarország is csatlakozott, s rögtön az első évben Kazincbarcika is. Azóta a városban minden esztendőben sor kerül a rendezvénysorozatra, mely a civilszervezetek és az önkéntes munka fontosságát, s az abba történő bekapcsolódás lehetőségeit helyezi előtérbe. Idén is lesznek olyan események, melyek kapcsán a segítségnyújtás, a szolidaritás, az emberiesség kerül fókuszba; olyan értékek és elvek, melyek pénzközpontú, rohanó világunkban sajnos gyakran feledésbe merülnek. Pedig – mint Dienes Mária kiemelte - a segítségnyújtás legtöbbször nem a pénzen, hanem sokkal inkább az emberi jó szándékon múlik.


A kazincbarcikai Önkéntesek Hete rendezvénysorozat október 10-én 15.30-kor emlékfa-ültetéssel, majd ünnepi megnyitóval veszi kezdetét, majd egy egész héten át színes programokkal várja az érdeklődőket.