Emma napja van. | 2024.04.19

Ferenc pápa Amatricébe látogatott

2016-10-04 09:15:59

 Előzetes bejelentés és sajtókíséret nélkül a földrengés sújtotta közép-olaszországi Amatrice városába látogatott Ferenc pápa kedden - közölte a Vatikán.

    Az egyházfő elsőként az Amatricével szomszédos San Cipriano kistelepülés iskoláját kereste fel. Ferenc pápa nem sokkal reggel kilenc óra után érkezett meg az új általános iskola épületébe, amelyet az augusztus 24-i földrengés utáni napokban újjá kellett építeni a tanév kezdetére. A pápát csak Domenico Pompili, a megyeszékhely, Rieti püspöke kísérte.
    Az egyházfő kérte, hogy egyedül találkozhasson a földrengés sújtotta térség lakosaival, és elsőként az iskolásokat üdvözölte.  A gyerekek először meglepődve, majd kitörő örömmel üdvözölték Ferenc pápát, akinek rajzokat ajándékoztak. Köszönjük, hogy itt vagy! - mondták a pápának. Az iskola igazgatója elmondta, ő is csak az utolsó pillanatban értesült a pápa érkezéséről.
    Az egyházfő programjáról egyelőre annyit tudni, hogy a földrengésben majdnem teljesen összedőlt Amatrice úgynevezett vörös zónáját is felkeresi, ahol a hatos erősségű földmozgás a legtöbb kárt és a legtöbb áldozatot okozta, valamint ellátogat a sátortáborokba is, ahol átmenetileg a fedél nélkül maradt helyieket szállásolták el.
    Ferenc pápa már a földrengés utáni napon bejelentette, hogy el akar látogatni Amatricébe. A Bakuból Rómába tartó vasárnapi repülőúton a pápa arról beszélt, hogy egyedül, magánlátogatáson, vagyis sajtó és kamerák nélkül szeretne a földrengés kárvallottjaival találkozni.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó