Auguszta napja van. | 2024.03.29

NGM: sokan nem vették még igénybe az első házasoknak járó adókedvezményt

2016-10-04 07:26:45

 

Sok jogosult nem vette még igénybe az első házasoknak járó havi 5000 forintos adókedvezményt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint csaknem 29 ezer házasságkötés volt 2016 első hét hónapjában, azonban mindössze 17 ezren éltek az adókedvezmény lehetőségével júliusban, amelyben benne vannak a tavalyi házasságot kötők is - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleménye.

 

    A tárca számításai szerint ennél lényegesen többen élhetnének a kedvezménnyel, amelyet 2015-ben vezettek be, és már az adóelőlegből érvényesíthető. 
    Kiemelik, hogy a szabályozás szerint a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül - de legfeljebb a családi kedvezményre jogosultság megnyíltáig - az ifjú házasok együttesen havi 5000 forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek. A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik házastárs első házasságát köti.
    Az érintetteknek mindössze annyi teendőjük van, hogy a munkáltatónak leadnak egy, az adóhatóság honlapjáról letölthető adóelőleg-nyilatkozatot, ami tartalmazza, hogy kedvezményt melyikük veszi igénybe, vagy azt, hogy az összeget megosztják.  
    Az NGM felhívta a figyelmet arra is, hogy azoknak az adókedvezménye se veszik el, akik hónapokkal korábban házasodtak, ám csak most nyilatkoznak munkáltatójuknak. Ők majd a 2016-os jövedelemről számot adó bevallásukban kérhetik az eddig igénybe nem vett állami nászajándék kiutalását, beszámítását vagy átvezetését.