Emma napja van. | 2024.04.19

Szakértő: az embereket megmozgatta a téma

2016-10-02 17:47:30

 Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint előreláthatólag az elmúlt 26 év népszavazásainak átlaga felett alakul a részvétel a vasárnapi kvótareferendumon, ez pedig azt mutatja, hogy az embereket megmozgatta a téma.

    A szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap este a budapesti választók alacsony részvételét arra vezette vissza, hogy a fővárosban hatásosabb volt a baloldali kampány.
    Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezető elemzője arról beszélt, hogy a választásokon általában 1-2 százalékos szokott lenni az érvénytelen szavazatok aránya. Ehhez képest magasnak látszik - az intézet által a voksolás napján készített reprezentatív közvélemény-kutatás alapján előre jelzett - 5 százalék a mostani népszavazáson, ám ahhoz viszonyítva, milyen erős kampány volt az érvénytelen szavazatok mellett, mégsem annyira magas ez az arány - mondta.
    Az elemző a nyugati megyék magas részvételét azzal magyarázta, hogy onnan sokan járnak ki Ausztriába és Németországba dolgozni, ahol saját bőrükön tapasztalták meg a bevándorlás hatásait, ez pedig részvételre ösztönözte őket.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó