Gedeon napja van. | 2024.03.28

Az ipari célú erdőtelepítések is bekerülnek az erdőtörvény módosításába

2016-10-01 19:20:00

 

Új erdészeti tevékenységi formaként, törvénymódosítással már a közeljövőben bekerülhet az erdőtörvénybe az ipari célú erdőtelepítés - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Somogyszobon.

 

    Kis Miklós Zsolt, a magánerdő-tulajdonosok éves országos találkozójához kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta, hogy várhatóan egyéni képviselői indítványként bekerül a jelenlegi erdőtörvénybe a ma még a jogszabály által el nem ismert, de egyre nagyobb jelentőségű ipari célú erdő fogalma.
    A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (Megosz) rendezésében tartott programon Kis Miklós Zsolt mint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke egyebek mellett arról is beszélt, hogy több mint 12 ezer magánerdő-tulajdonos tagja van a kamarának, amely az ágazatot érintő időszerű kérdésekben is próbál segíteni. Ilyen például a haszonbérleti szerződések ügye, az osztatlan közös tulajdon erdőterületekre is vonatkozó "anomáliája", a földforgalmi szabályozás kérdése, és kiemelten kezelik az erdőtörvény tervezett módosítását is. 
    Elmondta, hogy az erdőgazdálkodóknak több mint 100 milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre a tárcánál kezelt 1300 milliárd forintos összegből. Ezek a pályázati lehetőségek három fő célhoz igazodva környezetvédelemmel kapcsolatos, eszközbeszerzéseket segítő, illetve - összegében a legjelentősebb szeletként - erdőtelepítést segítő kiírások. 
    Az utóbbi körbe tartozik a klasszikus erdőtelepítésen kívül az ipari célú erdők telepítése. Ezek elterjedéséhez szükség van az erdőtörvény módosítására - jelezte Kis Miklós Zsolt.
    Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára ennek kapcsán jelezte: a tárca még az ősz folyamán beterjeszti az erdőtörvény átfogó módosítását is, amelynek hamarosan megkezdődik közigazgatási egyeztetése és a társadalmi vitája.
    A helyettes államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a klímaváltozás problémáira erdőtelepítéssel és fahasznosítással lehet a legjobb választ adni. A tárca fontosnak tartja az ipari faültetvények telepítését, amelyeknek a faanyagát hosszú távon lehet hasznosítani.
    Kitért arra, hogy a környezeti nevelés kiváló terepei az erdei iskolák. A 22 állami erdőgazdaság 35-öt működtet, a 10 nemzeti parki igazgatóság pedig 15 helyen létesített ilyen intézményt. Követendő példának nevezte, hogy az országban két magánerdő-gazdaság is működtet erdei iskolát, az egyik Napkoron található, a másik Somogyszobon, a Mocz és Társa Magánerdészeti Kft.-nél.
    Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a sajtótájékoztatón ismertette: több mint 900 ezer hektár magánerdő van Magyarországon, és több mint 500 ezer magánerdő-tulajdonos van. Ő is hangsúlyozta, hogy a most hatályos erdőtörvény komoly változtatásokra szorul, kifejezetten azért, hogy a magánerdő-tulajdonosok boldogulni tudjanak.
    Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az erdők közjóléti szerepére is utalva úgy fogalmazott: hatalmas társadalom- és szemléletformáló szerep hárul a civil szervezetekre a természetvédelem területén is. Fontosnak nevezte azoknak a szerveződéseknek a jelenlétét, amelyek valós tényekről beszélnek, és tesznek is azért, ami fontos a magyarság számára.
    "Vannak olyanok, akik kikötözik magukat néhány kivágandó fához", de nincsenek tisztában azokkal a változásokkal, amelyeknek köszönhetően az elmúlt 20-25 évben 17-ről 21 százalékra emelkedett az erdősített területek nagysága - fogalmazott Soltész Miklós.
    Sárvári János, a Megosz ügyvezető elnöke szerint évente több mint egymillió köbméter faanyagot nem termelnek ki, mert négy évvel ezelőtt megszűnt az állami szintű szakirányítás, és ennek következményeként elmaradnak az erdőfelújítások is. Az erdészeti szakirányítás újbóli megteremtése évente mintegy egymilliárd forintot igényelne, ám ez nagy lendületet adna a magánerdő-gazdaságoknak.
    Luzsi József, a Megosz elnöke összefoglalóként arról beszélt, hogy a több mint 900 ezer hektár magántulajdonú erdő már a meglétével is "szolgáltat", hiszen élhető környezetet biztosít. A rendszerváltás óta 200 ezernél több hektárt telepítettek a magánerdősök Magyarországon, és ezzel az Európai Unióban is jelentős mértékű az egy főre jutó erdőterület mértéke. Ugyanakkor az erdőgazdálkodás mint jelentős munkaigényű ágazat a vidéki munkalehetőségek szempontjából is fontos szerepet játszik.