Tivadar napja van. | 2024.04.20

Kvótareferendum - Orbán: akik nem mennek el, rábízzák a döntést a többiekre

2016-09-29 18:13:00

 

A miniszterelnök szerint inkább érzelmileg van jelentősége annak, hogy érvényes lesz-e a vasárnapi kvótareferendum. Orbán Viktor a Katolikus Rádiónak adott, csütörtökön sugárzott interjúban azt mondta: azok, akik nem mennek el, rábízzák a döntést a többiekre.

 

    A kormányfő úgy fogalmazott: "kivonulni nem lehet, ennek az országnak vagyunk a polgárai, ha nem veszünk részt a döntésben, bejelentjük, hogy elfogadjuk a többiek részvételével született döntést".
    Orbán Viktor szerint van jelentősége, de inkább érzelmi jelentősége van annak, hogy érvényes lesz-e a népszavazás.
    Hozzátette: az ember szeret olyan közösséghez tartozni, amelynek tagjai tudják, mi fontos és mi nem, és amikor fontos ügyről van szó, képesek egyszerre mozdulni.
    De politikai értelemben a részvételnek nincs jelentősége - jegyezte meg.
    A kormányfő azt mondta, a részvétel a magyar nemzet állapotáról és minőségéről is szól, hogy valóban egy közösséget alkotnak a magyarok, "vagy csak össze vagyunk hajigálva".
    A migránsválság megoldásáról közölte, a segítséget kellene küldeni, nem pedig a bajt behozni az EU-ba. Ezért a jó segítés az, ha nem elvonják az erőforrásokat, embereket a világ nehéz sorsú térségeiből, hanem a jó képességű embereket is segítik ottmaradni és szerepet vállalnak ezeknek az országoknak a fejlődésében - hangsúlyozta.
    Orbán Viktor szerint a népszavazás nem valaminek a vége lesz, hanem valaminek a kezdete: ha megvan az eredménye, akkor "hamuba sült pogácsát tesz a tarisznyájába" és elindul Brüsszelbe.
    Elmondta, az uniós vezetőkkel azt beszéli meg, mi lesz azzal a brüsszeli döntéssel, hogy ha sok migráns érkezik a kontinensre, akkor felső korlát nélkül, kötelező erővel szétosztják őket a tagállamok között. Magyarországnak meg kell változtatni ezt a szabályt - tette hozzá.
    Ha a magyar nép egyértelművé tette mit akar, vagy mit nem akar, akkor ennek érvényt kell szerezni Brüsszelben - közölte a miniszterelnök.
    A magyar népszavazás nem azért fontos, mert sok ember mondott valamit, hanem azért, mert egy demokráciában, ha az emberek mondanak valamit annak súlya van, nem lehet figyelmen kívül hagyni - fejtette ki, rámutatva arra, hogy az EU demokratikus közösségnek tartja magát.
    Orbán Viktor beszélt arról is, az európai demokrácia egyik legcsúnyább történetének, erőszaktételnek tartja, hogy az Európai Unióban négy tagállamot - Magyarország mellett Csehországot, Szlovákiát és Romániát - átverve született döntés a kötelező kvótáról.
    Kitért arra is, hogy a kormány már tárgyal arról, hogy önkéntes alapon szerveződő területvédelmi egységeket állítson fel.