Csongor napja van. | 2024.04.16

Párizsi vérengzés - Túlélőket tüntetett ki a francia elnök

2016-09-29 13:48:43

Francois Hollande francia államfő a legmagasabb állami kitüntetést, a Becsületrendet adományozta csütörtökön azon nyomda dolgozóinak, ahol a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap párizsi székházát megtámadó Kouachi-fivérek elbarikádoztak magukat, mielőtt a kommandósok végeztek velük.

    A köztársasági elnök avatta fel a Dammartin-en-Goele településen a teljesen újjáépített nyomdát, amelyet a dzsihadisták elleni hajtóvadászatot és a 2015. január 9-i rendőri akciót követően részben el kellett bontani.
    A vállalkozás újjászületése Francois Hollande szavai szerint a "remény és szándék" kifejeződése. Az államfő beszédében hangsúlyozta, hogy Michel Catalano, a nyomda tulajdonosa, akit két órán át tartottak fogva a terroristák, "soha nem szólalt meg a gyűlölet hangján". 
    "Továbbra is fenyeget minket a terrorizmus, de a franciák képesek megálljt parancsolni" - mondta az elnök, aki hosszan sorolta az elmúlt több mint másfél évben Franciaország területén elkövetett iszlamista támadásokat, amelyekben közel háromszázan vesztették életüket.
    Francois Hollande Becsületrendet adományozott Lilian Lepere-nek is, aki a nyomdában dolgozik, és nyolc órán rejtőzködött, mielőtt a kommandósok behatoltak az épületbe. 
    A Charlie Hebdo szerkesztősége ellen 2015. január 7-én 12 áldozatot követelő merénylet elkövetői elmenekültek a helyszínről, másnap bukkantak nyomukra a rendőrök egy benzinkútnál. Chérif és Said Kouachi először Picardia erdős részein és falvaiban bujkált, majd egy nappal később Párizstól északra behatoltak egy üzem területére Dammartin-en-Goele településen, és túszul ejtették a nyomda vezetőjét, akit később elengedtek. A kommandósok mintegy fél órán át tartó tűzpárbajban végeztek a terroristákkal.