Auguszta napja van. | 2024.03.29

Maláj utasszállító - Kijev szerint a nemzetközi vizsgálat eredményei véget vetnek az orosz félretájékoztatásnak a tragédiáról

2016-09-28 17:44:00

Az ukrán külügyminisztérium szerint a maláj gép lezuhanása ügyét vizsgáló nemzetközi nyomozócsoport szerdán nyilvánosságra hozott jelentése véget vet annak, hogy Oroszország ezentúl is elferdített vagy kitalált információkat terjesszen a tragédiáról, valamint tovább próbálkozzon a nyomozásban részt vevők lejáratásával.

    A vizsgálat első eredményei alapján a nyomozók megállapították, hogy az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területről lőtték ki azt a rakétát, amely 2014 nyarán megsemmisítette a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépét. A nemzetközi nyomozócsoport megállapította továbbá, hogy a rakéta nem sokkal a támadás előtt érkezett Kelet-Ukrajnába Oroszországból, ahová a Boeing 777-es lelövése után a kilövőállást vissza is vitték.
    A kijevi külügyminisztérium kiemelte, hogy a bűnügyi vizsgálat során a nyomozók megvizsgáltak, majd elvetettek minden más verziót. A tárca rámutatott arra, hogy a most nyilvánosságra hozott jelentés megerősítette a tavaly októberben közzétett műszaki vizsgálat azon megállapítását, hogy az utasszállító lezuhanását egy Buk típusú légelhárító rakéta okozta.
    Ivanna Klimpus-Cincadze európai uniós és NATO-integrációs kérdésekkel foglalkozó ukrán miniszterelnök-helyettes a Facebookon közzétett reagálásában kifejezte meggyőződését, hogy Oroszország nemzetközi törvényszék előtt fog felelni a maláj gép tragédiájáért és az Ukrajnai elleni fegyveres agresszióért.  Értékelése szerint a nemzetközi nyomozócsoport jelentése alátámasztotta, hogy közvetlenül Oroszország okozta a gép katasztrófáját, és ezzel 298 ártatlan ember halálát.
    "Meggyőződésem, hogy nemzetközi törvényszék előtt fog felelni Oroszország ezért a bűncselekményért, valamint annak a tízezer ukrán katonának és civilnek haláláért, akiknek az életét orosz fegyverekkel reguláris orosz katonai erők és zsoldosok hivatásos orosz katonatisztek vezénylete alatt oltották ki - fűzte hozzá a miniszterelnök-helyettes.