Auguszta napja van. | 2024.03.29

Módosították az olimpiai helyszínkiválasztási javaslatot

2016-09-28 11:39:00

 A nemzetközi sportszövetségekkel való egyeztetések nyomán módosította a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslatot a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. Az új változat szerint az olimpiai nyitó- és záróünnepséget a Puskás Ferenc Stadionban tartanák, a sajtó- és közvetítőközpont pedig a Hungexpo területén lenne.

    A Tarlós István főpolgármester és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett módosítást 23 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett fogadta el a testület.
    A dokumentum szerint a módosítások hozzájárulnak az olimpia gazdaságosabb megrendezéséhez.
    A változtatások - mint írták - a "Master Plan" és így a pályázat erősítését szolgálják a következőképpen: a versenyhelyszínek esetében a módosított terv biztosítja, hogy az összes javaslat megfelel a legoptimálisabb utóhasznosítási, valamint fenntarthatósági igényeknek. Ha nincs megfelelő utóhasznosítási lehetőség, akkor az új létesítmény ideiglenes megoldással való megépítése javasolt.
    A versenyhelyszínek más vagy új helyre áthelyezése mellett a sajtó- és közvetítőközpont, valamint a médiafalvak elhelyezését is érinti a módosítás.
    A kedvezőbb utóhasznosítási lehetőségek alapján a sajtóközpont új tervezett helyszíne a Hungexpo területe, itt a csarnokok az olimpia után rendezvény- és konferenciapavilonokként hasznosíthatók.
    Az eredeti koncepció szerint négy médiafalu lett volna a városban, de a szálláslehetőségek további vizsgálata alapján három médiafalut elegendőnek tartanak a médiaszálláshelyek kiszolgálására. A Gubacsi úti médiafalu helyszínének megszüntetése a sajtó- és közvetítőközpontnak a Hungexpo területére áthelyezése miatt volt szükséges. A józsefvárosi pályaudvarra tervezett médiafalut pedig az előterjesztők szerint bővíteni indokolt.
    Az elfogadott előterjesztés szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a sportszövetségekkel történő további egyeztetés nyomán a pályázat harmadik szakaszában is módosulhat a helyszínkiválasztási javaslat, amelynek alapján a végleges dokumentumot előreláthatóan 2017 januárjában mutatják be a Fővárosi Közgyűlésnek.
    A változtatások között szerepel például, hogy a Testvérhegy helyett a Hármashatár-hegyen tartanák a mountain bike versenyeket, a box a Hungexpo helyett az Óbudai-szigeten kapna helyet, az evezősversenyek Szeged helyett az Olimpiai park területén lennének. Az olimpia nyitó- és záróünnepségét a javaslat szerint az Olimpiai park helyett a Puskás Ferenc Stadionban rendeznék meg.
    A Fővárosi Közgyűlés az említett módosítások mellett elfogadta az olimpiai pályázat második szakaszában benyújtandó dokumentumokat.
    Szeneczey Balázs ellenzéki képviselők kijelentésére reagálva azt hangsúlyozta, Magyarország és Budapest képes arra, hogy olimpiát rendezzen 2024-ben. 
    Fekete Miklós, az olimpiai pályázatot koordináló Budapest 2024 Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a változtatások költségcsökkentéssel járnak.
    Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi polgármester azt kérte, hogy a jövőben a tervezés során egyeztessenek a kerületekkel.