Andrea napja van. | 2024.04.18

Mogherini: az európai védelem erősítése nem egyenlő az európai hadsereg létrehozásával

2016-09-27 13:29:00

 Az európai védelem megerősítését célzó munka nem jelent egyet az európai hadsereg létrehozásával - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Pozsonyban az uniós tagországok védelmi minisztereinek informális találkozójának kezdetén.

    A találkozón - amelyen Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is jelen volt - egyebek mellett az EU globális kül- és védelempolitikai stratégiája, valamint a kiberbiztonság témáját tűzték napirendre.
    Mogherini a találkozó kezdetén leszögezte, hogy az európai védelem megerősítését célzó munka nem jelent egyet az európai hadsereg létrehozásával, éppen ellenkezőleg, az uniós tagországok közti együttműködés erősítésére és hatékonyabbá tételére szolgál, beleértve a NATO-val folytatott együttműködést.
    Az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő azt mondta, hogy az EU-tagállamok többsége nem gondolkodik európai hadsereg létrehozásában, hanem az unió már most meglévő eszközeinek jobb kihasználását tartja szem előtt.
    A munka "nem az európai hadseregről szól. Meglévő eszközeink kihasználásáról szól, hogy a védelem terén megerősítsük európai képességeinket. Ez az, amit az európai polgárok várnak tőlünk" - fogalmazott Mogherini, akinek a nyilatkozatát a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.
    Michael Fallon brit védelmi miniszter ismét egyértelművé tette Pozsonyban, hogy Nagy-Britannia ellenezni fog minden EU-hadsereg vagy uniós NATO-főhadiszállás létrehozására irányuló kezdeményezést, amely aláásná a NATO-t. Az elképzelés Fallon szerint sem élvez többségi támogatottságot az EU-n belül.
    "Egyetértünk azzal, hogy Európának több erőfeszítést kell tennie, mert terrorizmussal és migrációval szembesül, de rossz döntés lenne egyszerűen megkettőzni és aláásni a NATO-t" - fogalmazott Fallon, és hozzátette, hogy Nagy-Britannia az unióból várható kilépése után is - NATO-tagországként - hozzá fog járulni az európai védelem megerősítéséhez.
    A találkozó előtt Ursula von der Leyen német és Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter is azt mondta, hogy nem létezik közös európai hadsereg létrehozására irányuló terv, legalábbis olyan elképzelés, hogy egyforma egyenruhát viselő európai katonák legyenek a kontinensen.