Emma napja van. | 2024.04.19

Elsősorban gazdasági és oktatási kérdésekről volt szó Szijjártó Péter kétoldalú tárgyalásain

2016-09-24 12:11:00

 Elsősorban gazdasági és oktatási együttműködési kérdések szerepeltek Szijjártó Péter pénteki kétoldalú tárgyalásain.

    A külgazdasági és külügyminiszter hat ország külügyminiszterével folytatott megbeszéléseket New Yorkban. Irán, Indonézia, az Egyesült Arab Emírségek, Nigéria, Türkmenisztán és Mongólia képviselői valamennyien támogatásukról biztosították Magyarország jelöltségét az ENSZ Emberi Jogi Bizottságába.
    Az iráni külügyminiszterrel, Mohamed Dzsavád Zaríffal az energetikai együttműködés még szorosabbá fűzéséről született megállapodás. Ennek alapján Magyarország továbbra is részt vesz a perzsa nukleáris ipar szakembereinek képzésében, akik egyébként a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség "ernyője" alatt eddig is folytattak hazánkban tanulmányokat. Szijjártó Péter az MTI-nek kiemelte, hogy Irán a jövőben fontos szereplője lehet az európai gázdiverzifikációnak is, tekintettel arra, hogy többszörösére növeli majd gázkitermelését, s így exportjával megjelenhet az európai piacon. A külgazdasági és külügyminiszter szerint ez Magyarország gázdiverzifikációja szempontjából is kifejezetten előnyös lenne.
    A külgazdasági és külügyi tárca vezetője a Retno Marsudi indonéz külügyminiszter asszonnyal folytatott tárgyalásai után arról tájékoztatott: Magyarország támogatja, hogy az Európai Unió és Indonézia között az ősszel meginduljanak a szabadkereskedelmi tárgyalások, mert ez a magyar-indonéz kereskedelmi kapcsolatoknak is jót tenne. A miniszter elmondta, hogy a szigetországgal hazánk néhány hete írta alá azt a kötött segélyhitel-megállapodást, amelynek értelmében a Fővárosi Vízművek 36,5 millió dollár értékben vízműveket épít Indonéziában. "Ez jelentősen megdobja a kétoldalú kereskedelmi együttműködést" - fogalmazott Szijjártó Péter.
    Az Egyesült Arab Emírségek diplomáciájának vezetőjével, Abdalláh bin Zájid ál-Nahajan sejkkel ösztöndíjprogramról és beruházásvédelmi programról állapodott meg a magyar diplomácia vezetője. Jövő szeptembertől már az emírségekből érkező húsz ösztöndíjas is tanul majd magyar egyetemeken, s New Yorkban pénteken véglegesítették a beruházásvédelmi megállapodás szövegét is, így az európai uniós ratifikáció után az idei év végéig a két fél ezt alá is írhatja majd. Szijjártó Péter elmondta az MTI-nek, hogy az Egyesült Arab Emírségek jövőre nagykövetséget nyit Budapesten.
    Nigéria külügyminisztere, Geoffrey Onyeama a Boko Haram terrorszervezet elleni harchoz kért segítséget a magyar diplomáciától, s mint Szijjártó Péter elmondta, megállapodtak abban, hogy Magyarország szakértői segítséggel támogatja a nyugat-afrikai országot ebben. Szijjártó Péter ugyanakkor kiemelte a magyar-nigériai gazdasági együttműködés fontosságát. Pénteken New Yorkban megállapodott kollégájával abban is, hogy magyar mérnököket és tervezőcégeket vonnak be a Niger folyó szabályozásának óriási, százmillió dolláros beruházásába. Az erről szóló államközi megállapodást novemberben írják alá - közölte Szijjártó Péter. A magyar cégek finanszírozásában az Eximbank vesz majd részt. A magyar külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet arra is, hogy Nigériával kiváló az oktatási együttműködés: jelenleg 900 hallgató tanul Magyarországon.
    Türkmenisztán külügyminiszterével, Rashid Meredowval sportügyi és turisztikai kérdésekről szóltak a tárgyalások. Szijjártó Péter elmondta: a két ország még az idén aláírja az együttműködési megállapodást. A tárcavezető egyúttal tájékoztatta türkmén kollégáját arról is, hogy a budapesti parlament megkezdte a kettős adóztatás elkerüléséről szóló, már korábban aláírt megállapodás ratifikálását. A két miniszter áttekintette a folyamatban lévő tárgyalásokat a türkmén állami határőrség és egy magyar cég között határvédelmi technológia szállításáról. Szijjártó Péter fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy Türkmenisztán a jövőben szintén fontos szerepet játszhat az európai energiadiverzifikációban, tekintettel arra, hogy a déli gázfolyosóba nagy eséllyel a belátható időn belül türkmén gáz is érkezik.
    Az ENSZ-ben folytatott kétoldalú megbeszéléseit Szijjártó Péter Cendin Munhorgil mongol külügyminiszterrel zárta, akivel áttekintette azt a nemrégiben aláírt, 25 millió dollár értékű kötött hitelprogramot, amelynek nyomán magyar cégek építenek biokombinátot mongol földön. Szijjártó Péter az MTI-nek kiemelte: Mongóliával is jól alakul az oktatási együttműködés, most szeptemberben 87 mongóliai ösztöndíjas hallgató kezdte meg tanulmányait magyar egyetemeken.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó