Emma napja van. | 2024.04.19

NGM: elsősorban konyháik korszerűsítésére pályáztak az önkormányzatok

2016-09-22 12:10:00

 Elsősorban konyháik korszerűsítését tűzték ki célul azok az önkormányzatok, amelyek indultak a gyermekétkeztetés feltételeinek javítására kiírt pályázaton - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

    Berczik Ábel felidézte, hogy a kormány több mint hárommilliárd forintot oszt szét százharminc önkormányzat között.
    Elmondta, konyha felújítására vagy új kialakítására, eszközök és gépek beszerzésére, valamint étkező renoválására is lehetett pályázni, e célok közül a konyha korszerűsítésének szándéka dominált.
    Berczik Ábel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön kiemelte, hogy egy önkormányzat csak egy konyhára nyújthatott be pályázatot, és legfeljebb negyvenmillió forintos támogatást nyerhetett el.
    Az odaítélt összegek széles skálán mozogtak: volt olyan település, amely egymillió forintnál kevesebbet kapott, míg másutt megadták a maximális támogatást - jegyezte meg, hozzátéve: az önkormányzatoknak önrészt is biztosítaniuk kellett, ennek mértékét anyagi helyzetüktől függően öt és ötven százalék között határozták meg.
    A pályázatot jövőre is kiírják - hangsúlyozta Berczik Ábel.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó