Auguszta napja van. | 2024.03.29

Hét évre ítélték a dohányboltokat fosztogató abonyi férfit

2016-09-21 11:07:20

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt az abonyi férfit, aki társaival 2014-ben több dohányboltot is kifosztott, az egyik helyen pedig életveszélyesen megsebesítette az őt tetten érő embert.

    A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés és üzletszerűen elkövetett lopás bűntettében, valamint lopás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat.
    A férfi és társai 2014 tavaszán határozták el, hogy trafikokba fognak betörni, és a dohányáru értékesítéséből szereznek pénzt. A vádlott által kiválasztott településekre - Jobbágyiba, Fischerbócsára, Hajósra, Szurdokpüspökibe és Tiszaalpárra - házilag készített maszkot, fekete ruhát és a betöréshez szükséges szerszámokat vittek magukkal. A feladatokat megosztották egymást közt, egyikük általában vezetett, másikuk a szerszámokat cipelte és a bolton kívül figyelt, a vádlott pedig különböző módszerekkel - falbontás, ablakkibontás, lakatlevágás, ajtókifeszítés - bejutott az üzlethelyiségekbe. Előfordult, hogy megzavarták őket, így zsákmány nélkül távoztak, máskor több százezer forintnyi árut vittek magukkal.
    2014. június 28-án éjszaka ketten utaztak Bócsára, ahol olyan épülethez mentek, amelyben több üzlet is volt. A vádlott előbb egy műkörmöshöz tört be, ahonnan 183 ezer forintnyi kozmetikumot vitt magával, majd a szomszédos trafikban 877 ezer forint értékű dohányárut tulajdonított el a kávéautomata felfeszítésével szerzett tízezer forintnyi apró mellett.
    Távozásukkor azonban megszólalt a riasztó, amelyet meghallva először egy szomszédban lakó férfi, az ügy sértettje, majd több ember is a nyomukba eredt. A sértett utolérte a vádlottat, de a menekülő férfi előbb ököllel, majd zseblámpával, egy fűkaszával, végül egy betonvassal ütötte meg őt, majd elhagyta a helyszínt.
    A sértett koponyatöréseket szenvedett, életét idegsebészeti műtéttel mentették meg.
    A vádlott társait a Kecskeméti Törvényszék korábban jogerőssé vált ítéletében másfél év, illetve egy év tizenegy hónap felfüggesztett börtönnel sújtotta.