Andrea napja van. | 2024.04.18

ENSZ Közgyűlés - Szijjártó Péter: nem helyes a nyomásgyakorlás egyes országokra a menekültek befogadása érdekében

2016-09-20 19:17:00

 Nem elfogadható a nyomásgyakorlás egyes országokra a menekültek befogadása érdekében - hangsúlyozta 

Szijjártó Péter  az  ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának megnyitója előtt az MTI-nek adott nyilatkozatában kedden New Yorkban. 
    A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: a világszervezet közgyűlésének ülésszakát sajnos egyértelműen beárnyékolja, hogy Szíriában a helyzet egyre romlik, úgy tűnik, hogy a nagyhatalmi megállapodás nem működik, és újra drámai fordulatot vesz a helyzet a háború sújtotta térségben. 
    "Megint kicsit reménytelennek tűnik a rendezés, és sajnos a  szíriai helyzet megoldatlanságából megint Európa húzza majd a  rövidebbet, hiszen a szír rendezés az első számú előfeltétele  a bevándorlási válság megoldásának. Tehát mindaddig, amíg Szíriában nem lesz béke, addig azzal kell számolnunk, hogy újabb és újabb embertömegek indulnak meg Európa irányába" - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Kiemelte: azzal, hogy most a helyzet a szír kormányerők, illetve a humanitárius konvojok tévedésből történt bombázásával   drámai negatív fordulatot vett - ismét nagyon messzire került a megoldás valószínűsége. 
    A magyar diplomácia vezetője szerint ismét reálissá vált a veszély, hogy az a hat és félmillió ember, aki belső menekültként élt és az a tizenhárom és félmillió ember, aki humanitárius segélyből él Szíriában, szintén reménytelennek látja majd ezt a helyzetet  és  megindul Európa felé.
    Mivel az EU-török megállapodás recseg-ropog és a Nyugat-Balkánon ismertek a feszültségek és az instabilitás néhány jele, ha Szíriából újabb bevándorlási hullám indul Európába, az rövid időn belül Magyarország déli határánál lehet. A külügyminiszter szerint éppen ezért fontos, hogy megerősítsük  védekezésünket. 
    "Egyre több  külföldi vezető  fejt ki nyomást gyakorlatilag a egész világra, nyilván a  fejlettebb országokra, így Európára, illetve akár a távol-keleti, vagy az észak-amerikai országokra, hogy fogadjanak be még több bevándorlót. Én ezt tévútnak tartom " - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Hozzátette: nem úgy kell megoldani a helyzetet, hogy minél több embert arra   ösztönzünk, jöjjön el ezekből a  térségekből, hanem ott kell segíteni rajtuk, ahol vannak. 
    "Tehát a segítséget kell odavinnünk és nem a problémát kell idehoznunk" - fogalmazott. Kifejtette, hogy a magyar álláspont szerint nem helyes,  ha akár az amerikai elnök, akár bármely más vezető politikus annak érdekében próbál nyomást gyakorolni egyes országokra, hogy fogadjanak be bevándorlókat, illetve menekülteket, mert sokkal inkább a szíriai helyzet megoldására kellene összpontosítani.
     "Azt nekünk, európaiaknak, be kellene látnunk, hogy ez a nagyhatalmakon múlik, s jó lenne ha a nagyhatalmak megtennék a magukét annak érdekében, hogy rendezzék a szíriai helyzetet" -húzta alá a külügyminiszter.
    Szijjártó Péter egyúttal utalt arra is, hogy hétfőn az Európai Unió külügyminiszterei tanácskoztak is erről New Yorkban, konzultáltak az ENSZ különmegbízottjával valamint a szíriai ellenzék képviselőivel, de - mint összegezte - a helyzet egyelőre reménytelennek látszik.