Emma napja van. | 2024.04.19

 Civil szervezetek nyílt levele az EU-Kanada egyezmény elutasítására

2016-09-19 11:45:00

 Több mint száz civil szervezet nyílt levélben fordult Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy Magyarország mondjon nemet az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményre (Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezmény - CETA), mert szerintük az súlyosan veszélyeztetné Magyarország szuverenitását, a magyar emberek érdekeit.

    A Greenpeace, a Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyarországért Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet által kezdeményezett levelet, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-nek, több mint száz civil szervezet írta alá.
    Az Európai Bizottság 2016. július 5-én terjesztette be az Európai Tanács elé az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményt elfogadásra. Az egyezményről az EU kereskedelmi minisztereinek pénteki, informális tanácsülésén is tárgyalni fognak Pozsonyban - írták.
    Az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény, amelyet trójai falóként használhatnak fel az amerikai és kanadai multinacionális cégek, hasonlóan veszélyes, mint az európai közvélemény ellenállása miatt már a vezető politikusok által is egyre kevésbé támogatott TTIP - fogalmaztak. 
    A szervezetek attól tartanak, hogy a CETA éppúgy a globális nagyvállalatok érdekeit szolgálja: szabad utat enged a génmódosított növényeknek, illetve az óriáscégeknek, melyek normál bírósági rendszeren kívül eső eljárásokban perelhetnék az egészséges környezetet és az állampolgárok jogait védő kormányokat.
    A nyílt levélben a civil szervezetek arra is felhívják a figyelmet, hogy CETA több szempontból ellentmond annak az országgyűlési határozatnak, amely a készülő szabadkereskedelmi egyezményekre határozott meg szigorú feltételeket.
    Aggodalomra ad okot, hogy az Európai Bizottság javasolja az egyezmény ideiglenes hatálybaléptetését, még a tagállami ratifikálási folyamat lezárulta előtt. Ennek következtében előállhat egy olyan helyzet, hogy a CETA alapján a kanadai cégek három éven belül akkor is beperelhetnek egyes európai kormányokat - akár Magyarországot is -, ha esetleg a végén egy tagállam vétója miatt mégsem lépne hatályba az egyezmény - írták.