Tivadar napja van. | 2024.04.20

Simicskó: erősíteni kell a magyar emberek biztonságát

2016-09-13 16:41:00

 

A biztonsági kihívások megkövetelik a magyar emberek biztonságának, biztonságérzetének erősítését - mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ rendezvényén.

 

    Európában komoly veszélyek jelentek meg. Látjuk, hogy "milyen erőszakot követnek el a bevándorlók, migránsok és mások" - közölte Simicskó István a márciusban megalakult központ szervezési időszakát lezáró szemléjén.
    Elmondta: büszkék a Magyar Honvédség katonáira, köztük a katonai rendészekre, akik képesek felismerni a kor kihívásait és veszélyeit, és képesek áldozatot is hozni a nemzet, a magyar emberek biztonságáért.
    Mergancz Sándor, a központ parancsnoka azt mondta: már országos hatáskörben látják el feladataikat, és új szolgálati formákat is létrehoztak. Megjelentek a motoros és kutyás katonai rendészek, és bűnügyi helyszínelőik is vannak. A dandártábornok hozzátette: a személyi és tárgyi feltételek adottak, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.
    A Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ tevékenységét és képességeit bemutató rendezvényen mások mellett részt vett Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke is.
    Benkő Tibor vezérezredes január végén a Magyar Honvédség éves feladatszabó értekezlete után tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy márciustól a fővárosi Petőfi-laktanyában egy új, országos hatáskörű katonai rendészeti szervezetet hoznak létre, amelynek feladatköre a katonai rend fenntartásától a közlekedési szabályok ellenőrzéséig terjed majd. A vezérezredes azt mondta: a katonai rendészeti központ megalakítását már régóta várta a katonai vezetés. 
    A központ március elsejével kezdte meg működését. Az új szervezet parancsnokává Mergancz Sándor dandártábornokot nevezték ki.
    A HM korábbi közleményében azt írta: a rendészeti és bűnüldözési feladatok mellett a Katonai Rendészeti Központ alaptevékenységei közé tartozik többek között Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, a nemzetközi szerződésekből fakadó közös védelmi és békefenntartói megbízások ellátása, valamint  humanitárius tevékenység ellátása a nemzetközi joggal összhangban.