Emma napja van. | 2024.04.19

Könnyebben beépülhetnek a hosszú távú memóriába azok a dolgok, amiket fontosnak tart az ember

2016-09-12 13:00:36

 

Könnyebben beépülhetnek a hosszú távú memóriába azok a dolgok, amiket fontosnak tart az ember - derült ki egy kis létszámú walesi kutatásból.

 

    Nyolc, a walesi nyelvet nem beszélő résztvevőnek walesi szavakat tanítottak alvási időszak előtt, vagy ébrenlét elején - írta a BBC News.
    Akik aludhattak a tanulás után, jobban megjegyezték a szavakat, de a legjobban azoknak ment a tanulás, akik számára személyesen is fontos volt a walesi nyelv.
    A tudósok szerint ez arra utal, hogy az értékesnek ítélt emlékek az alvás alatt előnyt élveznek az agyi folyamatokban.
    Azt régóta tudják, hogy az alvás segíti az emlékek beépülését, azonban a kutatók szerint ez az első tanulmány, amelyik kimutatta, milyen hatása van annak a fontosságnak, amit az egyén tulajdonít az egyes tapasztalatoknak.
    Az eredményeket, melyeket a hétvégi British Science Festival című tudományos rendezvényen ismertettek előzetesen, hamarosan közli a Journal of Sleep Research című szaklap.
    "Meglepő már a tény is, hogy a dologról alkotott vélekedésünk befolyásolja, hogy dolgozik éjjel az agyunk" - mondta Mark Blagrove, a Swansea-i Egyetem tudósa, aki kollégájával, Elaine van Rijnnel végezte a kutatást.
    A tesztet angol anyanyelvű egyetemistákkal végezték, akik röviddel korábban érkeztek Walesbe és nem éltek korábban az országban. Tableten kapták meg 28 angol szó walesi és breton megfelelőjét.
    A program tesztelte, mennyi idegen szót jegyeztek meg azonnal, majd azt, hogy mennyire emlékeztek 12 órával később, ha aludtak közben legalább 6 órát, valamint ha nem aludtak közben egyáltalán. Arra is megkérték őket, értékeljék, mennyire tartják fontosnak a walesi nyelvet.
    Abban a csoportban, amelyben aludhattak, erős összefüggés mutatkozott a nyelv szubjektív értékelése és a megjegyzett szavak száma között.
    A tesztet a Swansea-i Egyetem alváslaborjában végezték.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó