Emma napja van. | 2024.04.19

Több mint háromszázan jelentkeztek határvédő rendőrnek másfél hét alatt

2016-09-11 09:45:00
Országosan 321 pályázat érkezett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határvadász képzésére péntek estig a szeptember elsejei meghirdetés óta - közölte Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában. Kifejtette: a legtöbb pályázó Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből érkezett. Mindeközben összesen 2880 érdeklődőt tájékoztattak a pályázat részleteiről telefonon, elektronikus úton és a Facebookon - tette hozzá. A dandártábornok elmondta, hogy az első képzési csoport novemberben kezdheti meg a tanfolyamot, legkorábban pedig 2017 májusban állhat szolgálatba. Pozsgai Zsolt rámutatott, hogy a felvételi követelményrendszer nagyon szigorú, minden második-harmadik jelentkezőből csak egy felel meg a pszichikai és fizikai felmérésen, ugyanakkor a középfokú rendészeti intézményekben háromszoros, a felsőfokúakban nyolc-tízszeres a túljelentkezés.