Emma napja van. | 2024.04.19

Egy új szer megállította a malária parazitájának szaporodását

2016-09-08 13:13:00

 Mindössze egyetlen kis dózis is elegendő a maláriafertőzés korai szakaszában a kór hatékony kezelésére abból az új szerből, amelyet sikerrel teszteltek egereken a kutatók - számolt be róla a BBC.

    A szer egy enzimet céloz meg és kiirtja a maláriaparazitákat, mielőtt azok szaporodni tudnának a májban és nagy számban bejutnának a véráramba - írta a BBC News.
    A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) és a Harvard szakemberei több mint százezer vegyületet tanulmányozva bukkantak rá a "befutóra", amely egyszeri beadással megakadályozta a betegség kialakulását az egereknél a harmincnapos vizsgálat ideje alatt.
    A kutatók reményei szerint a Nature című folyóiratban közölt eredményeik segíteni fogják a maláriát gyógyító új szerek kifejlesztését.
    A maláriát, amely akár halálos kimenetelű is lehet és gyakran lázat, hidegrázást és influenzaszerű tüneteket okoz, a fertőzött nőstény szúnyogok csípése terjeszti az emberek között. Szakértők becslései szerint a világ lakosságának csaknem felénél fennáll a megfertőződés kockázata.
    Az Egészségügyi Világszervezet szerint 2015-ben 214 millió új maláriás megbetegedést és 438 ezer maláriás halálozást regisztráltak.
    A maláriát terjesztő szúnyogok elleni védőszerek és szúnyoghálók használata mellett a kór elleni gyógyszerek szedésével lehet védekezni a betegség ellen. A jelenlegi kezelések azonban korántsem tökéletesek: több dózisra van szükség, valamint a maláriát okozó paraziták rezisztensé válhatnak a gyógyszerekkel szemben.
    A Thaiföld és Kambodzsa közti határ mentén egy bizonyos maláriaparazita (Plasmodium falciparum) szinte az összes malária elleni készítménnyel szemben rezisztenssé vált. 
    A mostani vizsgálatot a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatta.
http://www.bbc.com/news/health-37284378

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó