Auguszta napja van. | 2024.03.29

A miniszterelnöki hivatal vezetőjét jelölte belügyminiszternek a román kormányfő

2016-09-06 08:46:37

 

Dragos Tudorachét, a miniszterelnöki hivatal vezetőjét jelölte belügyminiszternek kedden Dacian Ciolos román kormányfő.

 

    A tárca eddigi vezetője, Petre Toba csütörtökön jelentette be lemondását, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) közölte: bűnpártolás gyanújával akar bűnvádi eljárást indítani ellene. A vádhatóság szerint Toba iratok titkosításának feloldását megtagadva segédkezett abban, hogy a belügyi titkosszolgálat vezetői saját használatra vásároljanak olyan javakat, amelyeknek semmi közük nem volt az operatív munkához.
    Tudorachét Brüsszelből hozta magával Ciolos szakértői kabinetjébe. A jogi végzettségű Tudorache romániai bírói karrierjét hagyta ott 2002-ben a nemzetközi intézményekben (EBESZ, EU) betöltött különböző tisztségekért: a román miniszterelnöki hivatal élére való kinevezése előtt, 2015 márciusa és novembere között az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyek főigazgatóságának koordinációs és stratégiai igazgatója volt.
    Az új belügyminiszter feladata lesz egyebek mellett a december 11-ére kiírt parlamenti választások megszervezése. Ciolos a jelölés bejelentésekor elutasította azokat a sajtóban megjelent találgatásokat, melyek szerint a voksolás befolyásolási szándéka miatt küldi "saját emberét" a belügyminisztérium élére. A kormányfő leszögezte: Tudorache nem indul a választásokon, ő pedig azt kérte tőle, hogy a parlamenti pártokkal konzultálva minél átláthatóbban szervezze meg a voksolást.
    A miniszterelnöki hivatal élére Ciolos eddigi kabinetvezetőjét, Paul Ghiorghiut jelölte. A kormányfő bevallotta: nehéz lett volna "kívülről" hozni új tisztségviselőket egy olyan kormányba, amelynek mandátuma négy hónapon belül véget ér.
    A miniszterelnöki hivatal vezetője tagja a román kormánynak. Ebben a minőségben Tudorache "beugróként" júliusban ideiglenesen a távközlési és információs technológiai minisztériumot is vezette rövid ideig. A román alkotmány szerint ha egy minisztérium élén üresedés támad, annak vezetését másfél hónapig ideiglenesen egy másik kormánytag is átveheti, amíg megtalálják és kinevezik a következő minisztert.
    A lemondott belügyminiszter felmentéséről és az új kinevezéséről az államfő dönt a miniszterelnök előterjesztése alapján.