Emma napja van. | 2024.04.19

Alvin E. Roth kapja az idei Neumann János-díjat

2016-09-03 14:27:00

 Alvin E. Roth Nobel-díjas közgazdász kapja a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Rajk László Szakkollégiumának Neumann János-díját. Az amerikai professzor az alkalomból kedden díszelőadást tart a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fővárosi székházában.

    A Rajk László Szakkollégium a stabil párosítási mechanizmusok terén elért, 2012-ben közgazdaságtani Nobel-díjjal is jutalmazott munkásságáért ítélte az elismerést Alvin E. Rothnak. A tudós a díjátadó ceremónián a mindennapjainkat körülvevő párosítási problémákról - mint például az óvodások elhelyezése, a vesecsere programok vagy éppen az egyetemi amerikai futball-játékosok kiválasztási mechanizmusa - fog beszélni - mondta el az MTI-nek a kollégium tagja, Berei Gábor, aki maga jelölte az amerikai professzort a díjra.
    A Rajk László Szakkollégium olyan tudósoknak adományozza a Neumann János-díjat, akik kiemelkedően járultak hozzá az egzakt társadalomtudományok fejlődéséhez, és ezáltal komoly hatást gyakoroltak a kollégisták szakmai fejlődésére és gondolkodására. Az első ízben 1995-ben odaítélt Neumann János-díj az egyetlen olyan magyarországi kitüntetés, amely a közgazdaság-tudományban elért nemzetközi eredményeket ismeri el, odaítéléséről a szakkollégium mindenkori tagsága dönt.
    A díjazott kiválasztását két-három hónapos folyamat előzi meg. Először a kollégisták bemutatják jelöltjeiket a kollégium előtt, majd egy három fordulós rendszerben az eredetileg körülbelül 20 fős csoportot három főre szűkítik, akik közül a december végi kollégiumi gyűlésen szavazással választják meg a nyertest - fűzte hozzá Berei Gábor.
    Az elismerés korábbi díjazottjai között olyan jeles közgazdászok találhatóak, mint Matthew O. Jackson, Emmanuel Saez, Esther Duflo vagy Philippe Aghion. A kitüntettek közül többen - Harsányi János, Oliver Williamson és Jean Tirole - a Neumann János-díj átvétele után nyerték el a közgazdaságtani Nobel-díjat. Hasonlóan Alvin E. Rothhoz, Kenneth Arrow és Garry Becker már a szakkollégium elismerése előtt Nobel-díjat kapott.
    Alvin E. Roth első diplomáját a Columbia Egyetemen szerezte operációkutatásból 1971-ben. Tanított közgazdaságtant a Pittsburgh Egyetemen, jelenleg pedig a Stanford Egyetemen és a Harvard Egyetemen tanít. Munkássága úttörőnek számít a kísérleti közgazdaságtanban, legismertebb kutatási területe pedig a mechanizmustervezés.
    A mechanizmustervezés a játékelmélet egyik ága, amely többek közt olyan piacok működésével foglalkozik, ahol nem lehetséges a pénzbeli fizetés. Alvin E. Roth a stabil párosítások elmélete keretrendszerének a gyakorlatban, valós problémák megoldására alkalmazásával szerzett ismertséget, nevéhez fűződik például a rezidenseket első munkahelyükre beosztó mechanizmus, a New York-i és bostoni középiskolai jelentkezési rendszer újratervezése, valamint az első vese-transzplantációs csereprogram megtervezése és létrehozása is.
    Berei Gábor hangsúlyozta: Alvin E. Roth munkássága tökéletes példája annak, miként oldhatja meg a közgazdaságtan a társadalmunk aktuális problémáit.
    A közgazdász többek között az amerikai tudományos akadémia és az NBER (National Bureau of Economic Research) tagja, 2012-ben pedig Llyod Shapley-vel közösen átvehette a közgazdaságtudományi Nobel-díjat, a piactervezés gyakorlatának elemzéséért és a stabil piaci allokáció területén végzett kutatásaiért. 2015-ben jelent meg könyve Who gets what and why címmel, amelyet magyar nyelvre először a Rajk László Szakkollégium diákjai fordítanak le a látogatás alkalmából. A fordítás egyelőre kis példányszámban, várhatóan 2017 elején jelenik meg.
    Az angol nyelvű előadás és a díjkiosztó ceremónia ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött - derül ki az esemény meghívójából.