Emma napja van. | 2024.04.19

Munkaügyi bírák egyesülete: maradjon az elkülönült munkaügyi bíráskodás!

2016-09-02 19:53:00

Indokolt az elkülönült munkaügyi szakbíráskodás fenntartása - hangsúlyozta a Munkaügyi Bírák Országos Egyesületének (MBOE) elnöksége a pénteki rendkívül ülése után az MTI-hez eljuttatott közleményében.

    Az önálló közigazgatási bíróság felállításával összefüggő törvénytervezetre reagáltak, amely megfogalmazásuk szerint "végső soron a munkaügyi bíráskodás felszámolására" irányul.
    Azt írták, a törvénytervezetben indokként szerepel, hogy az új közigazgatási perrendtartás miatt szükségessé vált a bírósági szervezet átalakítása. A szakmai nyilvánosság előtt ugyanakkor többször elhangzott, hogy a munkaügyi bíráskodást nem érinti a szervezeti rendszer átalakítása - tették hozzá.
    Felidézték, hogy csupán három éve hajtották végre azt a bírósági reformot, amelynek értelmében az évtizedek óta külön bíróságként működő munkaügyi bíróságok talaján létrejöttek a közigazgatási-munkaügyi bíróságok.
    A reformra éppen az elkülönült és szakmailag megerősített közigazgatási bíráskodás létrehozása miatt került sor - hangsúlyozták. A rendszer azóta megerősödött, működése biztosított, komoly szakmai eredményeket mutat fel - emelték ki.
    "A jelenlegi átalakítás koncepciójában szó sem esik a munkaügyi bíráskodásról, így az új struktúra teljesen felszámolná" azt, holott a munkaügyi perek különleges eljárási szabályok szerinti elbírálásának hosszú időre visszatekintő hagyományai vannak Magyarországon és Európában is - írták.
    Megjegyezték: egy jól működő piacgazdaságban különösen fontos a gyors és szakbíró általi eljárás, a kiszámítható, egységes ítélkezés. A munkaügyi perekben hozott döntések hamar ismertté válnak, és ezek alapján országosan perek ezrei indulnak.
    "Mindezek az elkülönült munkaügyi szakbíráskodás fenntartását indokolják, nem pedig a felszámolását" - szögezték le.
    Külön megemlítették a közszolgálati jogvitákat, amelyeket a közigazgatási perrendtartás tervezetében a közigazgatási ügyek között helyeztek el, pedig "a teljes jogászi szakma egyetértett abban, hogy a közszolgálati jogviták munkaügyi jogviták".
    "A munkaügyi bíráskodás teljes felszámolása a jól működő szakma teljes ellehetetlenülését eredményezi és súlyosan veszélyezteti a jogegységet" - hangsúlyozták.
    "A jelenlegi koncepció munkaügyi bíráskodást érintő részét alapvetően elhibázottnak, az európai jogállamisági elvekkel és gyakorlattal ellentétesnek tartjuk" - áll az MBOE közleményében.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó