Auguszta napja van. | 2024.03.29

Varga Mihály: a kormány elkötelezett a népességfogyás megfordítása mellett

2016-08-31 08:48:35

 A kormány elkötelezett a mellett, hogy a demográfiai tendenciákat megfordítsa, támogassa a családokat, a gyermeket nevelőket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, fideszes országgyűlési képviselő az óbudai választókerületében 134 millió forintból megújult egyik óvoda szerda átadóünnepségén.

    Ennek eszközeként említette az adó- és járulékkedvezményeket éppúgy, mint a gyermeket nevelőket segítő részmunkaidős állásokat vagy a gyermekeknek méltó elhelyezést biztosító intézmények létrehozását. Hozzátette, ezért indította el a kormányzat azt a programot, amelyen bölcsődei, óvodai férőhelyek bővítésére pályázhatnak az önkormányzatok.
    A Váradi utcai Meseerdő Óvoda felújított épületének átadóünnepségén a miniszter emlékeztetett arra: a tavaly kiírt, két és fél milliárd forintos keretösszegű pályázaton 66 önkormányzat indult. A túljelentkezés azt is indokolttá tette, hogy a kormányzat folytassa ezt a pályázatot - mondta. Megjegyezte, hogy emellett 124 önkormányzatot támogattak konyhai eszközbeszerzésben. 
    Varga Mihály utalt arra: Óbuda azon területek közé tartozik, ahol egyre több óvodai férőhelyre van szükség, 
    Egy kormánynak, egy önkormányzatnak mindent meg kell tennie azért, hogy ne csak a jelen körülményeit javítsa, igyekezzen a problémákat megoldani, hanem igyekezzen a jövőért is tenni valamit - mondta.
    Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a 64 millió forintos tárcatámogatással felújított épület avatásakor azt emelte ki: Budapest az ország legidősebb korösszetételű térsége, ahol egyedülállóan alacsony a gyerekek aránya, a III. kerületben azonban egyre nagyobb az óvodai férőhelyek iránti igény.
    Mint mondta, sokan költöznek ide, ami azt jelzi hogy a kerület adottságai és szolgáltatásai olyan vonzerőt jelentenek, hogy szükség van intézményei és ellátórendszere kapacitásának bővítésére, különösen azért, mert sokan más kerületekből vagy az agglomerációból járatják ide gyermekeiket valamelyik intézménybe.
    Észak-Buda potenciálját a kisgyermekek mellett a felnőttek képzése is jelzi, hiszen újabb és újabb egyetemek választják Óbudát intézményeiknek - mondta a polgármester.