Emma napja van. | 2024.04.19

Újabb szakaszokon fejlesztik a 21-es számú főutat

2016-08-30 15:37:34

 

A kormány által is nevesített, kiemelt projektek között 56 milliárd forint becsült költséggel fejleszthetik  a 21-es számú főutat négy nyomsávossá - mondta Kelet-Nógrád fideszes országgyűlési képviselője keddi, helyszíni sajtótájékoztatóján.

 

    Becsó Zsolt hozzátette: két Nógrád és egy Heves megyei szakaszon folynak a munkálatok, a befejezési határidő 2018 tavasza. A képviselő kifejtette: a fejlesztésnek köszönhetően Nógrád keleti része bekerül az ország vérkeringésébe, és újabb beruházások lehetnek a térségben.
    "Egy kormányhatározatnak köszönhetően a három épülő mellett két további szakasz megépítésére is rendelkezésre állnak már a források, a Tar-Mátraverebély és a Mátraverebély-Bátonyterenye vonalon" - fogalmazott Becsó Zsolt, hozzátéve, hogy ezen két szakasz esetében is már zajlik a közbeszerzési eljárás.
    A képviselő kifejtette: mivel a súlyos balesetek többsége frontális ütközés miatt következik be, a beruházás a közlekedés biztonságát is jelentős mértékben javítja a 21-es számú főúton.
    Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta: Nógrádban  Szurdokpüspöki és Pásztó között 4,5, a Pásztó-Tar vonalon pedig 3,7 kilométeres szakaszon zajlanak az építési munkálatok, előbbi  több mint 8, utóbbi 6,3 milliárd forintos költségvetéssel. A beruházás során két különszintű csomópontot is kialakítanak.
    A munkálatok idejére ideiglenes megoldásokat is alkalmazni kell: így a Pásztó és Szurdokpüspöki között kiépülő bal pályára terelik majd a 21-es számú főút forgalmát, Mátraszőlősnél pedig várhatóan már a jövő héttől ideiglenes szakaszon kell kikerülniük a közlekedőknek az épülő csomópontot.
    Az igazgató hozzátette: a fejlesztésnek köszönhetően a Salgótarján-Budapest közötti utazás ideje így mintegy 15 perccel csökkenhet a beruházás befejezése után.