Gedeon napja van. | 2024.03.28

Nagykövetségek nyitják meg kapuikat Londonban szeptemberben

2016-08-27 15:05:00

 

Megnyitja kapuit a nagyközönség előtt három ország londoni nagykövetsége szeptemberben. Ez lesz az első alkalom, hogy a diplomáciai képviseletek nyílt napokat tartanak az érdeklődőknek.

 

    A látogatók a francia és a portugál nagykövet rezidenciáját, valamint a dán nagykövetséget barangolhatják be szeptember 9-én és 10-én.
    "Mi, britek szeretünk kíváncsiskodni" - mondta a The Times című lapnak Ivo Dawnay, a brit örökségvédelmi intézet munkatársa, aki szerint "rendkívüli jó szándékról tanúskodik, hogy az említett három ország van olyan kedves, és engedi, hogy a nagyközönség bebarangolja az épületeket". A szakember szerint az emberek 99,9 százaléka soha nem nyer bepillantást a rezidenciák és a nagykövetségek életébe, pedig mindegyiknek megvannak a maga jellegzetességei és érdekességei.
    A francia nagykövetnek az igen előkelő helyen, a Kensington Palace Gardens utcában lévő 19. századi villájával kapcsolatban a lap kiemelte az ebédlőt, ahol több francia elnök - Valéry Giscard d'Estaing, Francois Mitterand és Nicolas Sarkozy - is szórakoztatta a brit uralkodót, II. Erzsébetet.
    A portugál nagykövet rezidenciáján, a nem kevésbé elegáns Belgrave Square-en van egy szoba, amelyet a 17. században élt Braganca Katalinnak, II. Károly luzitániai feleségének szenteltek. Az ő hozományának részét képezték a Bombay-szigetek, amelyekkel hozzájárult a brit birodalom későbbi felemelkedéséhez. A hét szigetet a 19. században feltöltéssel eggyé alakították, majd keskeny nyelvvel összekötötték a szárazfölddel. Ezen áll a mai Mumbai.
    Dánia modern stílusú diplomáciai képviselete Claus Grube nagykövet szerint ablakot nyit az északi országra. A Sloane Street-i épületet a bútorai, elsősorban a székei révén világhírűvé vált Arne Jacobsen, az építészeti funkcionalizmus jelentős alakja tervezte.