Auguszta napja van. | 2024.03.29

Tizedik alkalommal rendeznek nemzetközi tánctalálkozót Pécsett

2016-08-23 19:34:00

 

Tizedik alkalommal rendezik meg a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, amelyre szeptember 27. és október 3. között tizenöt produkcióval és négy táncházi rendezvénnyel várják a közönséget.

 

    Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója, a találkozó alapítója a Pécsi Nemzeti Színház keddi évadnyitó társulati ülését követően az eseményről újságíróknak elmondta, hogy Magyarország legjobb együttesei legújabb bemutatóikkal érkeznek Pécsre.
    A találkozó keretében a Magyar Nemzeti Balett immár másodszor lép fel a Kodály Központban a fesztivál kezdőnapján. Ugyanott az október 3-ai zárónapon láthatja a közönség az izraeli Kamea Dance Company Carmina Burana című előadását - hívta fel a figyelmet.
    A Győri Balett Belső hangok/Uneven (Kizökkent) című produkciójával vendégszerepel Pécsen szeptember 27-én. A Frenák Pál Társulattól a Lutte, a Közép-Európa Táncszínháztól pedig a Horda című előadás lesz látható a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínházában szeptember 28-án. Másnap ugyanott a GG Tánc Eger együttese, a PR-Evolution Dance Company és a Radioballet Totem és tabu című, 16 éven felülieknek szóló előadásával lép színre. 
    Aznap a Cella Septichorában ingyenes flamenco-előadást tartanak, szeptember 30-án a Testbeszéd Projekt 7 nevű együttest láthatja a közönség a világörökségi helyszínen, majd a Pécsi Balett a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínházában lép fel Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című produkciójával.
    A Duda Éva Társulat, a Szegedi Kortárs Balett és a Bozsik Yvette Társulat műsora október elsején lesz látható a tánctalálkozón, másnap a Magyar Nemzeti Táncegyüttes érkezik Napszédítő/Páva-variációk című produkciójával a nagyszínházba.
    Az tánctalálkozó ideje alatt négy - baranyai, görög, mezőföldi és bolgár - ingyenes táncházi programmal is várják a közönséget.
    Az eseményhez több szakmai program kapcsolódik. A Magyar Táncművészek Szövetsége a találkozó idején tartja kihelyezett elnökségi ülését Pécsett. Uhrik Teodóra Kossuth-díjas táncművész "élő tánctörténet órát" tart a színház Eck Imre balett-termében szeptember 28-án.
    A Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozóról további részleteket a www.tanctalalkozo.hu honlapon találnak az érdeklődők.