Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szél Bernadett: Helyben kell jól fizető munkát adni

2016-08-23 18:46:00

 

Az országot összeomlás fenyegeti, ha a munkaerő kiáramlását nem sikerül megállítani, helyben kell megélhetést biztosító, biztos munkát adni - mondta Szél Bernadett Miskolcon, sajtótájékoztatón kedden.

 

    A Lehet a Más a Politika (LMP) társelnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei székhelyen úgy fogalmazott: az ország ott tart, hogy "van egy hatalmas közmunkaprogram", ebből azonban nem lehet megélni, ugyanakkor a nyílt munkaerőpiacon is olyan rosszak a bérek, hogy a legtöbb ember vagy dolgozói szegénységben él, vagy elmegy külföldre.
    Az országban a legnagyobb probléma a bérekkel függ össze, elsősorban azért, mert azok nagyon alacsonyak - szögezte le.
    Borsod-Abaúj-Zemplén megyéről szólva azt mondta: itt ez hatványozottan igaz, Észak-Magyarországon 2010 óta a bérek "helyzete csak romlott", az uniós régiók közül ez az egyik legrosszabb helyzetben lévő.
    Példával illusztrálva hozzátette: míg 2010-ben 20 ezer forint volt a különbség az országos és a borsodi átlagbér között, ez mára már 40 ezer forintra nőtt.
    Az új álláshelyek háromnegyedét közmunkára hirdetik meg, a közmunkából jelenleg nem lehet átjutni a nyílt munkaerőpiacra, az ezért kapott pénzből pedig nem lehet megélni - tette hozzá,  hangoztatva azt is: a kormánynak igazán nincsenek életképes javaslatai és intézkedései arra, hogy miképp lehetne az ország szétszakítottságát megszüntetni, "az nem megoldás, hogy az ország egyik részéből a másikba telepítenek embereket, itt egy megoldás van, helyben kell munkahelyeket teremteni".
    Az LMP munkahelyteremtő programjáról szólva azt monda Szél Bernadett, hogy az a kifejezetten helyben és képzett embereknek nyújtana munkát, olyan munkahelyet, amely egyrészt "válságálló", másrészt pedig a bérek a megélhetést "bőven" fedezik.
    A politikus emlékeztetett ara, hogy az LMP egy ötpontos akciótervet dolgozott ki, amely egyebek mellett a járulékcsökkentésről, az adórendszer reformjáról is szól.
    Mindez segítené azt, hogy az emberek meg tudjanak élni bérükből, segítené a lakhatást és a képzést is, a bérek emelése a munkavállalók járulékának csökkentése azonnal érezhető hatással lenne a munkaerőpiacon - vélelmezte a politikus.