Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szakértő: Törökország belső ellentétei rendezhetők lennének

2016-08-22 09:17:54

 

Törökország számos belső ellentéte rendezhető lenne, ha Recep Tayyip Erdogan török elnök és kormánya néhány hónapon belül elindulna a konszolidáció felé - mondta Hóvári János, Magyarország volt ankarai nagykövete az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

 

    A külügyi szakértő azt mondta: a török társadalomban jelentős ellentétek feszülnek a kemalisták és Erdogan elnök hívei, az iszlamisták és a nem iszlamisták, valamint a kurdok egyes csoportjai és az ankarai kormány között, ezeket a politikai vezetésnek valamilyen módon konszolidálnia kellene. 
    Ha ez egy-két hónapon belül megkezdődik, akkor "nagyon sok minden rendezhető" - tette hozzá.
    A júliusi sikertelen puccskísérlettel kapcsolatban Hóvári János kijelentette: a világnak nem érdeke, hogy Törökországban katonai diktatúra legyen.
    Az ugyanakkor mind az országnak, mind Európának érdeke, hogy erős hadserege legyen Törökországnak, és a puccskísérletet éppen az hívta életre, hogy a kemalista gyökerű tisztikar úgy látta: elvész a hadsereg korábbi szerepe. Tehát nem az lenne a megoldás, hogy válaszul "lefejezik a katonaságot és a rendőrséget" - tette hozzá. Hóvári János.
    Szintén a tárgyalás a módja az ország és az Európai Unió közötti kapcsolat rendezésének - folytatta a szakértő. 
    Ebben igen nagy szerepe lehet Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszternek, aki igen gyakorlott diplomata, jól ismeri az európai helyzetet, van befolyása Erdoganra, és "nem akarja bevágni az ajtót" - fogalmazott. 
    A márciusi EU-Törökország megállapodás óta többé-kevésbé lezárultak a balkáni útvonalak a migránsok előtt, legalábbis kezelhetővé vált a helyzet. Ha ez megváltozik, és Törökország a görög szigetekre engedi a menekülteket, az nemcsak Görögországot tenné tönkre, de új helyzetet teremtene a Balkán egészén. Éppen ezért senkinek sem lenne jó, ha az unió és Törökország között feszült viszony alakulna ki - mondta Hóvári János.