Gedeon napja van. | 2024.03.28

Rio 2016 - Icso szerint édesanyja segítette sporttörténelmi aranyához

2016-08-18 15:58:00

 

 A nők 58 kilogrammos súlycsoportjában győztes japán Icso Kaorit saját bevallása szerint tavaly elhunyt édesanyja segítette a riói olimpia birkózódöntőjében.

 

    "Nagyon hiányzik. Tudom, hogy fentről, a mennyországból figyel. Érzem őt. A meccs utolsó két pontját ő adta nekem" - idézi a 32 éves birkózót a játékok honlapja.
    A világversenyen továbbra is veretlen Icso a döntőben közel állt hozzá, hogy ezúttal kikapjon, ugyanis három másodperccel a meccs vége előtt érte el a 3-2-es győzelmét jelentő mögékerülést az orosz Valerija Zsolobova ellen.
    A legendás, tízszeres világbajnok Icso szerdán sporttörténelmet írt azzal, hogy sorozatban negyedszer nyert ötkarikás aranyérmet, az előző három játékokon a 63 kilogrammosok, ezúttal pedig az 58 kilósok között. Birkózásban ezt megelőzően még senkinek nem sikerült négy olimpián is a dobogó tetejére állnia, továbbá ő az első nő, aki sportágtól függetlenül négy egymást követő ötkarikás játékokon négy egyéni aranyat nyert.