Emma napja van. | 2024.04.19

Emlékművet állítanak Kiss Ernő aradi vértanúnak a Vajdaságban

2016-08-17 09:25:30

 

Emlékművet állítanak Kiss Ernő honvéd altábornagynak a vajdasági Eleméren, azon a településen, ahol az aradi vértanú nyugszik - számolt be róla szerdán a Magyar Szó című újvidéki napilap.

 

    Az október 6-i vajdasági megemlékezések központja minden évben a közép-bánsági Elemér, ahol az idei megemlékezésre a magyar kormány támogatásából felújítják a helyi templom belterét, a templomkertben pedig felállítják Kiss Ernő emlékművét. 
    Kiss Ernő Temesvárott született, apja viszont a bánsági Elemérről származott. A szabadságharc idején Kiss Ernő is a Bánságban harcolt Damjanich János mellett. A forradalom kitörésekor ezredével éppen az észak-bánsági Nagykikindán állomásozott, így azonnal részt tudott venni a szerb felkelők elleni harcokban, és már szeptemberében elfoglalta a szerbek perlaszi táborát, ami az első jelentős délvidéki győzelemnek számított. 
    1849-ben Kiss Ernőt golyó általi halálra ítélték, és több újratemetés után végül az általa építtetett eleméri templomban helyezték örök nyugalomra, a család kastélyát ugyanis már korábban lerombolták. 
    1906-ban Nagybecskereken szobrot emeltek az altábornagynak, 1918-ban azonban azt a szerbek összetörték, azóta nincs emlékműve a Vajdaságban. Az új szobor a tervek szerint fémből és betonból, a korábbi műalkotás mintája alapján készül. 
    A Vajdaságban az aradi vértanúk közül Damjanich Jánosnak, Lázár Vilmosnak, Schweidel Józsefnek és Leiningen-Westerburg Károlynak van emléktáblája vagy szobra.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó