Auguszta napja van. | 2024.03.29

Több mint tízezren látták idén a Gyulai Várszínház előadásait

2016-08-16 08:38:00

 

Befejeződött a Gyulai Várszínház 53. évada, a produkciókat 10 500 fizető néző tekintette meg - tájékoztatta a színház igazgatósága hétfőn közleményben az MTI-t.

 

    A hathetes gyulai nyári fesztivál látogatóinak száma ennél jóval több, összesen 27 ezer volt, a belépődíj nélkül látogatható Körösvölgyi Sokadalom összművészeti fesztivál mellett ugyanis több ingyenes rendezvényt, utcaszínházi- és bábelőadást, filmvetítést és konferenciát is szerveztek az érdeklődőknek.
    Július 1. és augusztus 13. között 57 produkciót és 3 új bemutatót tartottak, az előadásokon - amelyekre angol, ausztrál, japán, lengyel, litván, szlovák, olasz, amerikai, osztrák színészek és zenészek is érkeztek - 550 profi és 400 amatőr művész lépett fel - tájékoztattak a szervezők.
    A tavalyihoz képest 20 százalékkal nőtt a jegybevétel.
    A nézők fele gyulai volt, másik fele más magyarországi városokból, kiemelt számban Budapestről, illetve külföldről érkezett.
    A közlemény szerint a teátrum hathetes nyári évadát a gyulai önkormányzat 43 millió forinttal támogatta, emellett hét pályázaton 63 millió forintot nyert el a színház, két pályázat még nincs elbírálva. 2015-ben 58 millió forintot nyert el pályázatokon a teátrum.