Emma napja van. | 2024.04.19

Németországban kurd menekülthullámtól tartanak

2016-08-12 15:50:00

Kurd menekülthullám indulhat Törökországból Németországba a katonai hatalomátvételi kísérlet utáni kemény kormányzati fellépés miatt - mondta a németországi kurdokat összefogó egyesület (KGD) vezetője a Die Welt című lap pénteki számában.

    Ali Toprak kiemelte, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő az elbukott júliusi puccskísérlet óta igen keményen lép fel mindenki ellen, akit ellenségnek tekint, ami tömegeket késztethet menekülésre. "Rövid távon több tízezer, középtávon több százezer védelmet kereső ember érkezhet Törökországból Németországba, ha az Erdogan-rezsim folytatja a harcot a kisebbségek és a demokratikus ellenzék ellen" - mondta a KGD elnöke.
    Törökországban már 500 ezer kurd kényszerült otthona elhagyására a hadsereg büntető és településeket leromboló akciói miatt, most pedig a világias és az ellenzéki török nemzetiségű embereket is sújtja a rendszernek a puccskísérletre adott reagálása. "Sokan Európában akarnak majd új életet kezdeni, ha még inkább elnyomják őket Törökországban" - mondta Ali Toprak, elfogadhatatlannak nevezve, hogy "menekülteket produkál egy menekülteket befogadó ország".
    Kiemelte, hogy az ankarai vezetés célzottan telepít szíriai arab menekülteket olyan településekre, amelyeken a kurd nemzetiségi vagy az alevita muzulmán vallási kisebbség a meghatározó elem, tovább erősítve ezzel a kivándorlási nyomást. A kurdok és az alevita felekezet tagjai alkotják az "utolsó jelentős kisebbséget Törökországban, miután a keresztény örményeket és a görögöket már az utóbbi száz évben kiirtották vagy elüldözték" - mondta Ali Toprak. 
    Hangsúlyozta, hogy a berlini vezetésnek az osztrák kormányéhoz hasonló határozottsággal kellene szembehelyezkednie Recep Tayyip Erdogannal és híveivel. Németországban is "boszorkányüldözés" zajlik a török államfő bírálói ellen, és "most először nem érzem magam biztonságban ebben az országban" - mondta a 47 éves kisebbségi vezető, aki hároméves kora óta él Németországban.
    Az utóbbi hónapokban emelkedésnek indult a Törökországból érkező menedékkérők száma Németországban, az év első felében 1719-en érkeztek, míg tavaly egész évben 1767-en. A legtöbb menedékkérő Törökország délkeleti, kurdok lakta területéről származik: az 1719 ember közül 1510 kurd. Az előző évben 1428 volt a kurdok száma a menedékjogot igénylők között. Ők bevallásuk szerint a szülőföldjükön dúló harcok miatt hagyták el hazájukat.
    A KGD becslése szerint a 82 milliós Németországban nagyjából egymillió kurd nemzetiségű ember él.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó