Andrea napja van. | 2024.04.18

Rekordnézőszám és új műsor a Fővárosi Nagycirkuszban

2016-08-10 20:19:00

 

Rekordnézőszámról, a készülő Ludas Matyi című új előadásról és új cirkuszi képzésekről számolt be Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója szerdán, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

 

    Hetek óta telt házzal fut, és augusztus 28-ig az összes jegy elkelt az Atlantisz Gyermekei című vízi cirkuszi előadásra, ami rekordnak számít az intézmény történetében - emelte ki Fekete Péter.
    Az egyik legforgalmasabb hónapban, júliusban 2012 és 2015 között átlagosan 645 fő jelent meg egy-egy előadáson, ezzel szemben 2016-ban 1091 ember nézte meg az aktuális műsort. 
    A Fővárosi Nagycirkusz optimális esetben 1400 fő befogadására képes, ám igazodva a különböző produkciókhoz és azok biztonsági feltételeihez, nagyjából 1200 nézőt tudnak fennakadások nélkül fogadni. Az Atlantisz gyermekeit a március 12-i bemutatótól kezdve mintegy 130 ezer néző látta, az augusztus 8. utáni előadásokra pedig minden jegy elkelt - hangsúlyozta.
    Fekete Péter elmondta, hogy a vízi cirkusz augusztus 28-áig lesz műsoron, majd néhány hét szünet után, október elsején a Ludas Matyi című előadással nyit ki újra az intézmény.
    "A Ludas Matyi egy nagyon újszerű, történetmesélős cirkuszi előadás lesz, amelyben a cirkuszművészet és a társművészetek; az élőzene, a színház- és a bábművészet egy manézsban jelenik meg úgy, hogy az artistáké lesz a főszerep" - emelte ki.
    Az igazgató kitért arra is, hogy a Ludas Matyit először csak egy hónapig fogják játszani, de ha van rá igény, a színházi műsorokhoz hasonlóan, megpróbálják repertoárszerűen műsoron tartani.
    A tájékoztatón elhangzott az is, hogy szeptembertől új szakokat indít a Baross Imre Artistaképző Intézet, így mostantól az artista-, színész- és színháztechnikus-képzés mellett, elindul a porond- és színpadtechnikus-, színházi és cirkuszi táncos, valamint a közművelődési-, közönségkapcsolatiszakember-oktatás is.
    Mindezek mellett az Artistaképző tagintézménye lesz a tanév kezdetétől a békéscsabai Színitanház, ezért a hallgatók a Nagycirkusz mellett a Békéscsabai Jókai Színházban és a Szarvasi Vízi Színházban szerezhetik meg a szakmájukhoz szükséges gyakorlati tudást. A jelentkezőket augusztus 30-án és 31-én pótfelvételire is várják a Fővárosi Nagycirkuszban, illetve a Békéscsabai Színházban.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány