Csongor napja van. | 2024.04.16

Rio 2016 - Magyar olimpiai udvar nyílik Kolozsváron

2016-08-03 18:27:00

 

Magyar olimpiai udvar nyílik pénteken, a Rio de Janeiró-i nyári olimpia hivatalos nyitónapján Kolozsváron, a helyszínen követni lehet a magyar sportolók szereplését.

 

    Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője az MTI-nek elmondta: augusztus 14. és 21. között kerül sor a 7. Kolozsvári Magyar Napokra, amelynek első felvezető rendezvénye lesz a Kolozsvár belvárosában berendezett olimpiai udvar megnyitója. 
    Ez az egyik olyan új helyszíne a városnapoknak, ahol a sport iránt érdeklődők együtt szurkolhatnak és a szervezők reményei szerint fontos találkozási pontja is lesz a városnapok résztvevőinek. A tervek szerint az udvar helyi idő szerint hajnali 5-ig lesz nyitva az olimpia idején, hiszen Rio de Janeiróban körülbelül akkor ér véget egy-egy versenynap.
    A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt, amikor az olimpián többnyire minden sportágban már a döntők zajlanak, Boros Miklós erdélyi sportújságíró naponta kiértékelőt tart, összefoglalva a magyar sportolók által előző nap elért eredményeket - tette hozzá a főszervező.
    Az olimpiai udvarnak lesz egy söröző része, ahol az olimpiai közvetítéseket lehet figyelemmel követni, de lesz egy kiállító rész is, ahol megtekinthető a Puskás, a leghíresebb magyar című tárlat. Ezt a kiállítást a Puskás Intézettel közösen szervezték, kurátora Mravik Gusztáv, az intézet igazgatója.
    Gergely Balázs elmondta: a kiállított tárgyak egy részét már bemutatták az erdélyi Torockón, de számos olyan emléktárgyat is elhoztak, amelyek Erdélyben most először láthatók. Az érdekesebb tárgyak közül kiemelte Puskás Ferenc olimpiai aranyérmét, világbajnoki ezüstérmét és Real Madrid-mezét.
    Pénteken a kiállítás megnyitója után Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke tart előadást Puskás Ferenc: Száműzetésben a Real Madridnál címmel, majd levetítik a Puskás Hungary című dokumentumfilmet.
    Az MTVA-val való együttműködés jóvoltából az MTI képeivel dekorálják a kolozsvári magyar olimpiai udvart, így az elmúlt két és fél évtized magyar olimpiai bajnokairól készült fényképek teszik hangulatossá a helyszínt - mondta Gergely Balázs.