Auguszta napja van. | 2024.03.29

Megkezdődtek a próbafeltárások az autópályává fejlesztendő M70-es nyomvonalán

2016-08-02 12:02:00

Megkezdődtek a régészeti próbafeltárások az M70-es autóút autópályává fejlesztendő nyomvonalán, ahol a hamarosan kiírandó közbeszerzési eljárást követően a jövő év elején indulhat a kivitelezés - közölte az MTI megkeresésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója.

    Loppert Dániel tájékoztatása szerint a Letenye és Tornyiszentmiklós közötti autóúton jelenleg kétszer 6 kilométer hosszan csak egy-egy forgalmi sávon lehet közlekedni. A fejlesztés részeként ezeket a szakaszokat kétszer kétsávosra bővítik, Tornyiszentmiklósnál pedig új pihenőhelyet alakítanak ki. 
    A NIF a Közlekedés Operatív Program (Közop) forrásainak terhére elkészítették a megvalósíthatósági tanulmányt, a környezeti hatástanulmányt és az engedélyezési tervdokumentációt. Már megszülettek a kétszer kétsávos bővítéshez szükséges környezetvédelmi és építési engedélyek is. 
    A kivitelezési közbeszerzési felhívást várhatóan ebben a negyedévben teszik közzé, eredményes eljárás esetén pedig az év végére várható a szerződéskötés. A kivitelezési munkálatok ennek megfelelően 2017 tavaszán kezdődhetnek meg. 
    Loppert Dániel az építés tervezett összegével kapcsolatban azt közölte: a kivitelezés költsége a közbeszerzési eljárást követően tudható.
    Az M70-es autóút érintett szakaszán a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ munkatársai megkezdték a próbafeltárásokat, ennek eredményeként derül majd ki, hogy mekkora lesz a konkrétan feltárandó terület nagysága. Jelenleg Letenyénél, Muraszemenyénél és Csörnyeföldnél zajlanak előzetes régészeti feltárások - tette hozzá a kommunikációs igazgató.
    A balkáni országokat és Nyugat-Európát összekötő autópálya-hálózatban egyedüliként egy-egy sávra szűkülő, 2005-ben átadott, 21,3 kilométer hosszú M70-es gyorsforgalmi út fejlesztése azt követően indult el, hogy 2011-ben hat halálos áldozatot követelő, illetve három súlyos és 23 könnyű sérüléssel járó buszbaleset történt Csörnyeföld közelében. Ezt követően az egysávos szakaszokon megszüntették az előzési lehetőséget, illetve fizikailag is szétválasztották a két oldalt, amelynek köszönhetően azóta csökkent a balesetek száma.