Emma napja van. | 2024.04.19

 Ferenc pápa: a világ háborúban áll, de ez nem vallások közötti háború

2016-07-28 06:02:54

A világ háborúban áll, de ez nem vallások közötti háború - hangsúlyozta Ferenc pápa, akit a lengyel közszolgálati televízió tudósítója idézett, miután szerda délután a pápai gép leszállt a krakkói Balice-repülőtéren. 

    A tudósító szerint - aki azoknak az újságíróknak az egyike volt, akik a repülőgépen kísérték a pápát lengyelországi zarándoklatra  -  a szentatya fájdalmát fejezte ki az utóbbi időben egyre gyakrabban ismétlődő európai támadások miatt, külön is említve a keddi normandiai késelés áldozatául esett lelkész tragikus esetét.
    "A világ háborúban áll, mivel elvesztette a békét" - mondta a katolikus egyházfő még a gép fedélzetén az őt kísérő újságíróknak, így a lengyel tévétudósítónak is. Hangsúlyozta ugyanakkor: nem vallások közötti háborúról van szó, hanem az érdekek érvényesítéséért, a pénzszerzésért és az anyagi eszközök birtoklásáért folytatott háborúról. Minden vallás a békét óhajtja, mások azok, akik háborút akarnak. 
    Ferenc pápa megismételte azt a korábban már többször - többek között az idei januári békevilágnapi üzenetében is - hangoztatott fejtegetését, miszerint immár egyfajta harmadik világháború zajlik, csak éppen "darabokban". Ezzel arra utalt, hogy a terrorista cselekmények és ezek tragikus következményei, a helyi háborúk, az emberrablások, a személyek etnikai vagy vallási okból történő üldözése most már kiterjed a világ minden részére. 
    A tévétudósító szerint a katolikus egyházfő azt a véleményét is megosztotta az újságírókkal, hogy a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra (IVT) érkező fiatalok "reményt adnak" a világnak. "Olyan dolgokat mondanak nekünk, amelyek örömöt és békét hoznak számunkra" - tette hozzá.
    Ferenc pápa ötnapos lengyelországi zarándoklatának fő célja a kedden megnyitott, vasárnapig tartó IVT-n való részvétel. Az IVT a katolikus egyházfő által meghirdetett Irgalmasság Szentévébe illeszkedik.  A programsorozat hétvégi csúcseseményeire - a Krakkó melletti Brzegiben létesített, Irgalmasság Kampuszának elnevezett mezőn  szombaton kezdődő éjjeli virrasztásra és a vasárnapi szabadtéri pápai szentmisére - mintegy másfél millió résztvevőt várnak. Az ITV-t szigorú biztonsági intézkedések kísérik.